2017-10-02

Elbírálási szakaszok: 2017. november 15. - 2017. december 6., 2017. december 13. – 2018. január 11., 2018. január 18. – 2018. március 22., 2018. március 29. – 2018. május 24.  

Tartalom:

Kötelezően megvalósítandó tevékenységek:

1. Az érintett intézmények (a helyi társadalomban működő és a projektre hatást gyakorló, vagy jogkörökkel rendelkező intézmények, szervezetek, akik tájékoztatása/felkészítése a projekt elindulásakor pl. önkormányzat, szakmai szervezetek, érintett célcsoportok érdekeit képviselő szervezetek) közti kapcsolatfelvétel, az együttműködés kereteinek kialakítása, eljárások kidolgozása az együttműködésre, az eredmények elismerésére, az esetlegesen felmerülő problémás helyzetek azonosítására, bejelentésére, kezelésére.

 2. A szolgáltatói szerep ellátásához szükséges fejlesztéseket irányító team és szakmai megvalósítói csoport kialakítása és működtetése; a megvalósításban résztvevők felkészítése az innovációhoz kapcsolódó specifikus tudás, kompetencia megszerzése érdekében, folyamatos műhelymunka.

 3. Konzorciumi tagok és helyi partnerek közötti hálózatépítés, a hálózat működtetése ezen belül szakmai támogatás és nyomon követés.

4. Az adaptáció bevezetése konzorciumi tagok által, az adaptáció lényegét jelentő jó gyakorlatok, módszerek megismertetése és hatékony bevezetésének támogatása (például tréning, képzés, tanulmányút, terepmunka stb.).

5. Az innovációhoz kapcsolódó monitoring tevékenység (a fejlesztés társadalmi hatástársainak folyamatos mérése) megvalósítása, a hatásmérési folyamat ellenőrzése és a hatásmérési folyamat eredményeinek értékelése külső szakértő által, adatgyűjtés, dokumentációs rendszer működtetése, mérés lebonyolítása.

6. Szakmai programok, szolgáltatások szervezése, megtartása a célcsoporttal.

7. Csapatépítő és szabadidős program szervezése a célcsoport és a szakmai megvalósítók bevonásával.

8. A adaptációt elősegítő tevékenységek: A nyilvánosság biztosítása mellett a szakmai megvalósítók és együttműködők közötti hatékony együttműködést szolgáló és az értékelést is támogató honlap fejlesztése és működtetése. Tapasztalatmegosztó rendezvény szervezése. Külső értékelő bevonásával esettanulmány készítése és megosztása.

9. A szakmai megvalósítók és a célcsoport tagjainak szóló képzések, tréningek, kompetencia fejlesztések, workshopok, esetmegbeszélések, szupervízió.

10. Szakmai programok szervezése, megtartása a célcsoporttal, (felnőttek, szülők és gyermekek).

11. Adatgyűjtés, dokumentációs rendszer működtetése.

 12. Az adaptáció eredményességének folyamatos nyomon követése a konzorcium által.

 13. Mérés lebonyolítása, a projekt keretében megvalósult innovatív kísérletek és módszerek kiértékelése és összegzése.

14. Az adaptáció sikerességének mérése, értékelése független értékelő által, értékelési zárójelentés készítése.

15. A projekt végén az adaptáció lényegi elemeinek módszertani és szakmai összegzése, könyv vagy online kiadvány nyilvánosságra hozása és konferencián történő bemutatása.

 16. Saját projekt-tevékenység folyamatos közzététele a nyilvános felületén (legalább havonkénti frissítés.

17. A projektidőszak alatt legalább egy alkalommal kötelező az EFOP-5.2.1-17 Társadalmi innovációk. Új módszerek kipróbálása (Pilot) elnevezésű felhívás egy nyertesével a kapcsolatfelvétel az általa alkalmazott módszertan tanulmányozására.

Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek:

  • projekt előkészítés: szakmai terv készítése, együttműködések kialakítása;
  • projekt menedzsment;
  • szakmai anyagok, kiadványok készítése, honlap fejlesztése, eredmények nyilvánosság tétele;
  • horizontális szempontok érvényesítése;
  • kötelező nyilvánosság biztosítása;
  • könyvvizsgálat.

Az egyéb szakmai-műszaki elvárásokat, az indikátorokat és az elszámolható költségek körét a Felhívás tartalmazza. 

Támogatást igénylők köre:

  • Kizárólag 3-5 tagú konzorcium pályázhat. Egy intézmény egy konzorciumban vehet részt.
  • Konzorcium vezető lehet: Helyi önkormányzati költségvetési szerv (GFO 322), országos sportági szakszövetség (GFO 515), egyéb sportszövetség (GFO 516), egyéb szövetség (GFO 517), egyesület jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egysége (GFO 519), sportegyesület (GFO 521), vallási tevékenységet végző szervezet (GFO 525), nemzetiségi egyesület (GFO 528), egyéb egyesület (GFO 529), bevett egyház (GFO 551), elsődlegesen közfeladatot ellátó belső egyházi jogi személy (GFO 552), elsődlegesen vallási tevékenységet végző belső egyházi jogi személy (GFO 555), egyházi szervezet technikai kód (GFO 559), egyéb alapítvány (GFO 569), közalapítvány (GFO 561), közalapítvány önálló intézménye (GFO 562).
  • Konzorciumi tag a fentieken kívül lehet: Helyi önkormányzat (GFO 321), helyi nemzetiségi önkormányzat (GFO 371).
  • Egy támogatást igénylő egy támogatási kérelmet nyújthat be.

A támogatást igénylőkre vonatkozó egyéb elvárásokat lásd a Felhívásban. 

Megvalósítási időszak: 24-48 hónap

Megpályázható összeg: 100-300 millió Forint

Link: https://www.palyazat.gov.hu/megjelent-a-trsadalmi-innovcik-adaptcik-j-mdszerek-kiterjesztse-cm-felhvs

« Vissza
Naptár

          Az EFOP 1.4.1-15 Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása című projektet megvalósító szervezetek

          

                         A Gyerekesély projekt korábbi időszakainak megvalósító szervezetei

  

A MÁLTAI GYEREKESÉLY PROGRAMRÓL

A Szeretetszolgálat 2010 őszén kapott felkérést, hogy kapcsolódjon be a térségi Gyerekesély projekteket kiemelt kísérő program munkájába, amelynek az utóbbi években az volt a feladata, hogy támogassa és végigkísérje a 2012-ben pályázó kistérségek projektjeinek előkészítését és megvalósítását. Az MMSZ felelősségi körébe nyolc kistérség tartozott, az ország három régiójából: az Abaúj-Hegyközi, a Bodrogközi, az Encsi (Észak-magyarországi régió); a Fehérgyarmati, a Vásárosnaményi (Észak-alföldi régió); valamint a Barcsi, a Kadarkúti és a Sellyei (Dél-dunántúli régió) s az ezekben található 238 településen kb. 180 ezer ember él, köztük több mint 40 ezer gyermek. 2016-tól 31 járás kísérésébe fogott a Szeretetszolgálat partnereivel, ahol több mint 700 településen mintegy 1 millió lakos él, akik közül csaknem 200 ezer gyerek.

Kistérségi Gyerekesélyek 2015 ©
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gyerekesély Program
Telefonszám: +36 1 391-4750                                  
E-mail: gyerekesely@maltai.hu
Cím: 1125 Bp. Szarvas Gábor út 58-60. 
                                                                A TÁMOP-5.2.1-12/1-2012-0001, Gyerekesély program
                                                   keretében létrejött oldal, melyet az EFOP-1.4.1-15-2016-00001
                                         Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása projekt működtet.  
                        Korábbi honlapunk a https://sites.google.com/site/523help/ oldalon érhető el.