2017-11-07

Határidő: 2017.november 12. 

Tartalom:

„A” Kategória: A megváltozott szerhasználati mintázathoz igazodó kiegészítő programok és modellértékű tevékenységek támogatása (személyes, on-line segítés).

„B” kategória:

  • A kábítószer-problémával küzdő, speciális szükségletű csoportok reszocializációját, reintegrációját segítő programok.
  • Szenvedélybetegek részére alacsony küszöbű, közösségi és nappali ellátást nyújtó szervezetek alaptevékenységének kiegészítő támogatása, humánerőforrás fejlesztése.
  • Józan, felépülőben lévő szenvedélybeteg személyek képzésének támogatása, szolgáltatásvásárlás, hiányzó szakember pótlása.

„C” kategória: A szenvedélybetegek részére alacsonyküszöbű, közösségi és nappali ellátást nyújtó szolgáltatást végző szervezetek infrastrukturális javítása, szakmai feltételek javítása.

Pályázók köre: Jelen felhívás keretében azon fenntartók vagy intézmények jogosultak pályázatot benyújtani, melyek a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000 (I. 7.) SzCsM rendelet szerint szenvedélybetegek részére szociális alap- és szakosított ellátást nyújtanak, és erre vonatkozóan rendelkeznek hatályos bejegyzéssel a szolgáltatói nyilvántartásban.

Szervezeti forma szerint: közhasznú civil szervezetek, közhasznú alapítványok, közhasznú közalapítványok, egyházat, egyházi fenntartású intézmények, önkormányzatok és fenntartásukban működő egyéb intézmények, non-profit betéti társaságok és non-profit korlátolt felelősségű társaságot.

Megvalósítási időszak: 2017.09.01.-2018.06.30.

Megpályázható összeg:

  • „A” és „B” kategória: 1,5-4 millió forint
  • „C” kategória: 1-2 millió forint

Egy pályázó mind a három kategóriában nyújthat be pályázatot, de összesen nem haladhatja meg az 5 millió forintot az igényelt támogatás.

A támogatási intenzitás 90%.

Kiíró: EMMI, SZGYF

Link: http://szocialisportal.hu/web/guest/hir-megjelenito/-/journal_content/56/10181/124761?redirect=/web/guest/aktualis/

« Vissza
Naptár

          Az EFOP 1.4.1-15 Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása című projektet megvalósító szervezetek

          

                         A Gyerekesély projekt korábbi időszakainak megvalósító szervezetei

  

A MÁLTAI GYEREKESÉLY PROGRAMRÓL

A Szeretetszolgálat 2010 őszén kapott felkérést, hogy kapcsolódjon be a térségi Gyerekesély projekteket kiemelt kísérő program munkájába, amelynek az utóbbi években az volt a feladata, hogy támogassa és végigkísérje a 2012-ben pályázó kistérségek projektjeinek előkészítését és megvalósítását. Az MMSZ felelősségi körébe nyolc kistérség tartozott, az ország három régiójából: az Abaúj-Hegyközi, a Bodrogközi, az Encsi (Észak-magyarországi régió); a Fehérgyarmati, a Vásárosnaményi (Észak-alföldi régió); valamint a Barcsi, a Kadarkúti és a Sellyei (Dél-dunántúli régió) s az ezekben található 238 településen kb. 180 ezer ember él, köztük több mint 40 ezer gyermek. 2016-tól 31 járás kísérésébe fogott a Szeretetszolgálat partnereivel, ahol több mint 700 településen mintegy 1 millió lakos él, akik közül csaknem 200 ezer gyerek.

Kistérségi Gyerekesélyek 2015 ©
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gyerekesély Program
Telefonszám: +36 1 391-4750                                  
E-mail: gyerekesely@maltai.hu
Cím: 1125 Bp. Szarvas Gábor út 58-60. 
                                                                A TÁMOP-5.2.1-12/1-2012-0001, Gyerekesély program
                                                   keretében létrejött oldal, melyet az EFOP-1.4.1-15-2016-00001
                                         Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása projekt működtet.  
                        Korábbi honlapunk a https://sites.google.com/site/523help/ oldalon érhető el.