2018-10-31

Pályázat amerikai-európai tapasztalatcsere- és képzési programra

Cím: Pályázat amerikai-európai tapasztalatcsere- és képzési programra - 2019 első kör

Kiíró: Civil Kollégium Alapítvány

Határidő: 2018.10.30

Link: https://www.cka.hu/blog/2018/09/16/palyazat-amerikai-europai-tapasztalatcsere-es-kepzesi-programra-2019-1/

Pályázhat:

  • 25-40 életév közöttiek
  • Beszélnek angolul
  • (Helyi) közösségekkel dolgoznak, vagy éppen most köteleződnek el ilyen munkában. A kisebbségekkel kapcsolatos közösségi munka kiemelt fókusza ennek a programnak
  • Akik értik az állampolgárok és közösségeik részvételének fontosságát a döntéshozatali folyamatokban, készek segíteni a közösségi érdekérvényesítést, a közösségi célok elérése érdekében hajlandóak akár konfliktusokat is vállalni
  • Akik nyitottak arra, hogy a program keretein túl is segítsék a közösségszervezés, a közösségi érdekérvényesítés fejlődését Magyarországon, szívesen csatlakoznak szakmai műhelyünkhöz, releváns szakmai eseményekhez és az európai szintű hálózati munkához
  • Akik nyitottak egy másik kultúra megismerésére, a tanulásra, akik rugalmasak, elfogadják az esetleges kényelmetlenségeket, hajlandóak napi szintű munkát végezni amerikai partnerszervezeteinknél a (hatból) három hetes “gyakornoki” szakaszban

Közösségszervezés iránt érdeklődők figyelem! Olyan fiatalokat keresünk, akik már végeznek, vagy szívesen végeznének közösségszervező munkát kirekesztett, kisebbségi csoportokkal. A jelentkező bekapcsolódhat egy 42 napos képzésbe az USA-ban, majd hazatérve amerikai és hazai mentorok segítségével folytathatja hazai közösségszervező gyakorlatát.

Professional Fellows programunk elindulása óta több, mint 40 hazai pályázó kapott lehetőséget, hogy hat hetet töltsön Amerikában és képzések, gyakorlati munka, tanulmányutak formájában átfogó képet kaphasson - dióhéjban: az amerikai demokrácia működéséről,illetve a közösségi alapú szervezőmunka különböző szinteken és nagyságrendben zajló gyakorlatáról, szereplőiről, tematikáiról, módszereiről, különös tekintettel a kisebbségekhez kapcsolódó érdekvédelmi jellegű közösségi munkára.

A program további elemeiben amerikai mentorok érkeztek Magyarországra (és három további európai országba), akik több száz hazai kezdeményezéssel kerültek kapcsolatba.

BEADÁSI HATÁRIDŐ: 2018. október 30.

Pályázati űrlap igénylése, online pályázás itt: http://glc-teachdemocracy2.org/call-2019/
További információ: kozossegszervezes@cka.hu;

Jelentős kedvezménnyel megvalósuló pedagógiai témájú, OKJ képzésben való részvétel

Kiíró: Távoktatási Intézet

Határidő: 2018.11.26

Pályázhat: Természetes személyek, akik megfelelnek az egyes képzési programok bemeneti kompetenciáinak és motiváltak a személyes, szakmai fejlődés tekintetében.

Link: http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/83c68255e917fff4c1256bd6006b51fa/09ec5b701954fbcdc125831f00608428?OpenDocument

A pályázat célja az esélyteremtés a tanulásra. Elsődlegesen kompetenciafejlesztések megvalósítása a felnőttképzési programok segítségével, ezáltal a munkaerő értékek optimalizálása, elsődlegesen a felnőtt lakosság körében. A pályázat kiemelt célja a hátrányos helyzetű pályázók tanulási lehetőségének biztosítása.

Összefoglaló: A pályázat keretein belül a Távoktatási Intézet által gondozott programokra lehet pályázati jelentkezéseket benyújtani.

Meghirdetett programok: Óvodai dajka, Pedagógiai és családsegítő munkatárs, Gyógypedagógiai segítő munkatárs

Választható konzultációs központok: Budapest, Gödöllő, Miskolc, Nyíregyháza, Paks, Tatabánya, Kecskemét, Debrecen.

Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a kurzusok és a konzultációs központok min. 14 fő, érvényes pályázó esetén indulnak. A programok min. 14 fő együttes, sikeres pályázása esetén más helyszínre is kihelyezhetők. Ennek lehetősége további egyeztetést igényel.

A pályázható képzési programok felvételi tájékoztatója, kurzusprogramja: http://www.tavintezet.hu

Rendelkezésre álló státuszok (támogatott) száma: 16 fő/ kurzus/konzultációs központ.

A konzultációk hétvégi napokra esnek. Konzultációs rendet a beiratkozást követően készíti el a program kezelője. A konzultációkat távoktatás is segíti. A program minden szükséges tananyagot tartalmaz.

A programok beiratkozásai várhatóan 2018. decemberében vagy 2019. januárjában valósulnak meg. (program helyszínenként más-más időpontban)

A programok 2019. január hónapban indulnak - a szervező tervezete szerint.

 Pályázathoz kapcsolódó költségek: A képzési programok kedvezményes formában valósulnak meg, így a Távoktatási Intézet listaárán szereplő képzési díjak nem kerülnek felszámításra.

Pályázati jelentkezés: Elektronikus jelentkezését WORD formátumban kérjük megküldeni a tavintezet@gmail.com címre.

Tárgy mező: TÁVI OKJ pályázat

(A pdf, jpg vagy más nem szerkeszthető fájltípus nem megfelelő. Az így megküldött jelentkezéseket nem fogadjuk! )

« Vissza
Naptár

          Az EFOP 1.4.1-15 Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása című projektet megvalósító szervezetek

          

                         A Gyerekesély projekt korábbi időszakainak megvalósító szervezetei

  

A MÁLTAI GYEREKESÉLY PROGRAMRÓL

A Szeretetszolgálat 2010 őszén kapott felkérést, hogy kapcsolódjon be a térségi Gyerekesély projekteket kiemelt kísérő program munkájába, amelynek az utóbbi években az volt a feladata, hogy támogassa és végigkísérje a 2012-ben pályázó kistérségek projektjeinek előkészítését és megvalósítását. Az MMSZ felelősségi körébe nyolc kistérség tartozott, az ország három régiójából: az Abaúj-Hegyközi, a Bodrogközi, az Encsi (Észak-magyarországi régió); a Fehérgyarmati, a Vásárosnaményi (Észak-alföldi régió); valamint a Barcsi, a Kadarkúti és a Sellyei (Dél-dunántúli régió) s az ezekben található 238 településen kb. 180 ezer ember él, köztük több mint 40 ezer gyermek. 2016-tól 31 járás kísérésébe fogott a Szeretetszolgálat partnereivel, ahol több mint 700 településen mintegy 1 millió lakos él, akik közül csaknem 200 ezer gyerek.

Kistérségi Gyerekesélyek 2015 ©
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gyerekesély Program
Telefonszám: +36 1 391-4750                                  
E-mail: gyerekesely@maltai.hu
Cím: 1125 Bp. Szarvas Gábor út 58-60. 
                                                                A TÁMOP-5.2.1-12/1-2012-0001, Gyerekesély program
                                                   keretében létrejött oldal, melyet az EFOP-1.4.1-15-2016-00001
                                         Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása projekt működtet.  
                        Korábbi honlapunk a https://sites.google.com/site/523help/ oldalon érhető el.