2018-08-02

Pályázók köre: Természetes személyek, akik legalább középfokú végzettséggel rendelkeznek (az egyes képzési programok bemeneti kompetenciáinak való megfelelés) és motiváltak a személyes, szakmai fejlődés tekintetében

Elnyerhető támogatás: A képzési programok kedvezményes formában valósulnak meg, így a Távoktatási Intézet listaárán szereplő képzési díj nem kerül felszámításra, így a résztvevő 0, azaz Nulla Ft képzési díj ellenében vehet részt a programban. A Távoktatási Intézet, mint pályázatkezelő saját hatáskörben biztosítja a program megvalósításhoz szükséges feltételeket. Rendelkezésre álló státuszok (támogatott) száma: 16 fő/ kurzus/konzultációs központ.

Pályázathoz kapcsolódó költségek: A Távoktatási Intézet, mint pályázatkezelő által biztosított programrészvételhez vizsgadíj kapcsolódik, amely a pályázó költsége, azt a pályázat már nem tartalmazza. Jelen pályázathoz kapcsolódó vizsgadíj mértéke a mindenkori minimálbér 20 %-nak megfelelő összeg, 2018-ban az idevonatkozó 430/2016. (XII. 15.) Korm.rendelet értelmében 27 600 Ft/fő. szolgáltatási díj. A programhoz a vizsgadíjon kívül más költség nem társul. A pályázat nem tartalmazza az esetleges utazási- és étkezési költségeket, ezen kiadások a pályázót terheli.

Kiíró: Távoktatási Intézet

Link: http://tavintezet.hu/palyazati-programok/

« Vissza
Naptár

          Az EFOP 1.4.1-15 Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása című projektet megvalósító szervezetek

          

                         A Gyerekesély projekt korábbi időszakainak megvalósító szervezetei

  

A MÁLTAI GYEREKESÉLY PROGRAMRÓL

A Szeretetszolgálat 2010 őszén kapott felkérést, hogy kapcsolódjon be a térségi Gyerekesély projekteket kiemelt kísérő program munkájába, amelynek az utóbbi években az volt a feladata, hogy támogassa és végigkísérje a 2012-ben pályázó kistérségek projektjeinek előkészítését és megvalósítását. Az MMSZ felelősségi körébe nyolc kistérség tartozott, az ország három régiójából: az Abaúj-Hegyközi, a Bodrogközi, az Encsi (Észak-magyarországi régió); a Fehérgyarmati, a Vásárosnaményi (Észak-alföldi régió); valamint a Barcsi, a Kadarkúti és a Sellyei (Dél-dunántúli régió) s az ezekben található 238 településen kb. 180 ezer ember él, köztük több mint 40 ezer gyermek. 2016-tól 31 járás kísérésébe fogott a Szeretetszolgálat partnereivel, ahol több mint 700 településen mintegy 1 millió lakos él, akik közül csaknem 200 ezer gyerek.

Kistérségi Gyerekesélyek 2015 ©
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gyerekesély Program
Telefonszám: +36 1 391-4750                                  
E-mail: gyerekesely@maltai.hu
Cím: 1125 Bp. Szarvas Gábor út 58-60. 
                                                                A TÁMOP-5.2.1-12/1-2012-0001, Gyerekesély program
                                                   keretében létrejött oldal, melyet az EFOP-1.4.1-15-2016-00001
                                         Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása projekt működtet.  
                        Korábbi honlapunk a https://sites.google.com/site/523help/ oldalon érhető el.