2018-09-02

Tartalom: Kézműves tábor és erdei iskola is sok van az országban. A mi kínálatunkban hozzáadott értékként tekintünk arra, hogy a szolgáltatás minden elemét (szállás, étkezés, kézművesség) fogyatékos személyek foglalkoztatásával biztosítjuk. A táborozás egyben páratlan lehetőséget kínál sérültek és egészségesek együttműködésére, a gyerekek szemléletformálására, az integráció és az esélyegyenlőség értékeinek elsajátítására.

Helyszín: Búzavirág Alapítvány, Vámosújfalu, Kossuth u. 42/A
A pályázatban elnyerhető turnusok hétfőtől péntekig szólnak: 2018/19. tanév szorgalmi időszakaiban a szabad kapacitás terhére választható.

A pályázás módja: Az osztályközösségnek, ahol van fogyatékos tanuló és szeretnének az erdei iskolába is együtt jönni, pályamunkát kell készíteni. A feladat annak megjelenítése, hogy miért jó a közösségnek, miért jó egy-egy tanulónak, hogy fogyatékos osztálytársuk van, miért jó az akadályokkal küzdőnek az egészségesekkel egy osztályba járni. Mottó: "A mi búzatáblánk szebb, mert a mindennapi kenyér kalászai mellett a búzavirág is ott virul...”
A pályázatnak a pályamunkán kívül tartalmaznia kell:

  • a pályázó szervezet adatait
  • a pályázatért felelős személy adatait, elérhetőségét
  • a pályázó nyilatkozatát arra nézve, hogy az 50%-os kedvezmény elnyerése esetén vállalják a másik 50% megfizetését
  • a választott turnus dátumát (lehet több elfogadható turnust is megjelölni, ez segíti a döntés előkészítését)
  • a csoport létszámát
  • Pályázó kötelezettségvállalását, hogy az általa szervezett gyermekcsoport folyamatos kísérését és felügyeletét, valamint a szülőkkel való kapcsolattartás feladatait saját, a gyermekekkel együtt érkező alkalmazottjai útján biztosítja
  • Legalább 1 résztvevő fogyatékosságról szóló igazolását (több fogyatékos tanuló részvétele előnyt jelent)
  • Hozzájárulást ahhoz, hogy a programról fényképes hírt adjunk saját Facebook-oldalunkon
  • A pályázó hivatalos képviselőjének aláírását

A pályázatok benyújtása: A pályázatok postára adásának határideje: 2018. szeptember 27. Hiánypótlásra a beadási határidő előtt van lehetőség.
Cím: Búzavirág Alapítvány 3941 Vámosújfalu, Kossuth u. 42/A
A nyertesek listáját 2018. október 13-ig a Búzavirág Alapítvány facebook-oldalán közzétesszük, a támogatási szerződések megkötésének határideje 2018. október 30.

Pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak be azok az alap- és középfokú oktatási intézmények, szervezetek, egyesületek, alapítványok, melyek integrált gyermek/ifjúsági közösségeket fognak össze, és tanulóik számára erdei iskolai programot szerveznek. 

  • A programban olyan diákcsoportok vehetnek részt, akik között legalább 1 fő fogyatékos.
  • A diákcsoport legfeljebb 30 fős (+kísérők). Pályázó kötelezettséget vállal arra, hogy az általa szervezett gyermekcsoport folyamatos kísérését és felügyeletét, valamint a szülőkkel való kapcsolattartás feladatait saját, a gyermekekkel együtt érkező alkalmazottjai útján biztosítja.

Elnyerhető támogatás: A pályázat első díja egy, a támogatható költségek tekintetében ingyenes erdei iskolai hét (5 nap/ 4 éjszaka), további 3 díjazott osztály 50% kedvezményt kap (a pályázati dokumentációban természetesen vállalniuk kell a másik 50% megfizetését).

Támogatható költségek: A támogatás a Búzavirág Erdei Iskola alapszolgáltatására terjed ki, melynek díja a 2018/19. tanévben tanulónként 6000 Ft/nap/fő; 10 fő gyermekenként 1 fő kísérő részére ingyenes. (A pályázat keretén kívül is árkedvezményben részesítjük az integráló osztályokat (akik között 1-2-3 fogyatékos tanuló is együtt érkezik a csoporttal). Minden osztály, aki 1 fogyatékos osztálytárssal együtt érkezik, 10% kedvezményt kap, 2 fő esetén ez 15%, 3 fő esetén 20%. A speciális iskolai csoportok is részesülnek a befogadó osztályoknak járó 20% árkedvezményben. Ezek a kedvezmények a pályázaton elnyert támogatással nem vonhatóak össze.)
A Búzavirág Erdei Iskola alapszolgáltatása:

  • Szállásnyújtás B kategóriás ifjúsági szálláson 30 gyermek és 3 kísérő részére
  • Napi háromszori étkezés saját főzőkonyhánkon
  • Érzékenyítő program
  • Kiscsoportos kézműves foglalkozások (az elkészített kézműves termékeket a gyerekek hazavihetik)
  • Közösségi kerékpár, trambulin, pingpong, futball, szervezett játékok

További információ kérhető: buzaviragalapitvany@gmail.com

Kiíró: Búzavirág Alapítvány

Link:

http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/83c68255e917fff4c1256bd6006b51fa/db1218a69121343ac12582f90060af2b?OpenDocument
 

« Vissza
Naptár

          Az EFOP 1.4.1-15 Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása című projektet megvalósító szervezetek

          

                         A Gyerekesély projekt korábbi időszakainak megvalósító szervezetei

  

A MÁLTAI GYEREKESÉLY PROGRAMRÓL

A Szeretetszolgálat 2010 őszén kapott felkérést, hogy kapcsolódjon be a térségi Gyerekesély projekteket kiemelt kísérő program munkájába, amelynek az utóbbi években az volt a feladata, hogy támogassa és végigkísérje a 2012-ben pályázó kistérségek projektjeinek előkészítését és megvalósítását. Az MMSZ felelősségi körébe nyolc kistérség tartozott, az ország három régiójából: az Abaúj-Hegyközi, a Bodrogközi, az Encsi (Észak-magyarországi régió); a Fehérgyarmati, a Vásárosnaményi (Észak-alföldi régió); valamint a Barcsi, a Kadarkúti és a Sellyei (Dél-dunántúli régió) s az ezekben található 238 településen kb. 180 ezer ember él, köztük több mint 40 ezer gyermek. 2016-tól 31 járás kísérésébe fogott a Szeretetszolgálat partnereivel, ahol több mint 700 településen mintegy 1 millió lakos él, akik közül csaknem 200 ezer gyerek.

Kistérségi Gyerekesélyek 2015 ©
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gyerekesély Program
Telefonszám: +36 1 391-4750                                  
E-mail: gyerekesely@maltai.hu
Cím: 1125 Bp. Szarvas Gábor út 58-60. 
                                                                A TÁMOP-5.2.1-12/1-2012-0001, Gyerekesély program
                                                   keretében létrejött oldal, melyet az EFOP-1.4.1-15-2016-00001
                                         Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása projekt működtet.  
                        Korábbi honlapunk a https://sites.google.com/site/523help/ oldalon érhető el.