2018-09-03

A program kimenete: Drámapedagógiai szakmódszertanos pedagógus (Az alapvégzettségnek megfelelően. A képzési program végzettségi szintet nem emel.) A program során két szakiránynak megfelelően lehet tanulmányokat folytatni: óvodapedagógiai illetve tanári és tanítói szakirányon.
Program megvalósítása: Program kezdete: 2018. szeptember-október Program vége: 2019. május
Program típusa: Távoktatás konzultációs rendszerrel 2 féléven keresztül.
A program helyszíne: Paks, Kecskemét. (A program minimum 14 fő együttes jelentkezése esetén kihelyezhető)
Jelen pályázat automatikus pályázat. A rendelkezésre álló státuszok a pályázatok beérkezésének sorrendjében kerülnek eltöltésre. Pályázati jelentkezéseket a rendelkezésre álló státuszok erejéig fogadhatunk be. Amennyiben a pályázati határidő lejárta előtt feltöltésre kerülnek a státuszok, úgy az adott pályázati jelentkezés befogadása megtagadható. 
Elnyerhető támogatás: A képzési programok kedvezményes formában valósulnak meg, így a Távoktatási Intézet listaárán szereplő képzési díj nem kerül felszámításra, így a résztvevő 0, azaz Nulla Ft képzési díj ellenében vehet részt a programban. A Távoktatási Intézet, mint pályázatkezelő saját hatáskörben biztosítja a program megvalósításhoz szükséges feltételeket. Rendelkezésre álló státuszok (támogatott) száma: 16 fő/ kurzus/konzultációs központ.

Pályázathoz kapcsolódó költségek: A Távoktatási Intézet, mint pályázatkezelő által biztosított programrészvételhez vizsgadíj kapcsolódik, amely a pályázó költsége, azt a pályázat már nem tartalmazza. Jelen pályázathoz kapcsolódó vizsgadíj mértéke a mindenkori minimálbér 20 %-nak megfelelő összeg, 2018-ban az idevonatkozó 430/2016. (XII. 15.) Korm.rendelet értelmében 27 600 Ft/fő. szolgáltatási díj. A programhoz a vizsgadíjon kívül más költség nem társul.

Pályázati jelentkezés: Elektronikus jelentkezését WORD formátumban kérjük megküldeni a tavintezet@gmail.com címre. Tárgy mező: TÁVI-37-2018

Pályázók köre:

  • Természetes személyek,
  • az óvodapedagógiai szakirányhoz óvodapedagógus vagy óvónői szakirányú végzettség szükséges, a tanári és tanítói specializációhoz tanítói vagy tanári végzettség. (A bemeneti végzettség szintje a képzés során nem releváns.),
  • Legalább két éves pedagógiai múlttal (szakmai gyakorlattal) rendelkeznek

Kiíró: Távoktatási Intézet

Link: http://tavintezet.hu/wp-content/uploads/dokumentumok/pedagogia/dramapedagogia-kp.pdf

« Vissza
Naptár

          Az EFOP 1.4.1-15 Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása című projektet megvalósító szervezetek

          

                         A Gyerekesély projekt korábbi időszakainak megvalósító szervezetei

  

A MÁLTAI GYEREKESÉLY PROGRAMRÓL

A Szeretetszolgálat 2010 őszén kapott felkérést, hogy kapcsolódjon be a térségi Gyerekesély projekteket kiemelt kísérő program munkájába, amelynek az utóbbi években az volt a feladata, hogy támogassa és végigkísérje a 2012-ben pályázó kistérségek projektjeinek előkészítését és megvalósítását. Az MMSZ felelősségi körébe nyolc kistérség tartozott, az ország három régiójából: az Abaúj-Hegyközi, a Bodrogközi, az Encsi (Észak-magyarországi régió); a Fehérgyarmati, a Vásárosnaményi (Észak-alföldi régió); valamint a Barcsi, a Kadarkúti és a Sellyei (Dél-dunántúli régió) s az ezekben található 238 településen kb. 180 ezer ember él, köztük több mint 40 ezer gyermek. 2016-tól 31 járás kísérésébe fogott a Szeretetszolgálat partnereivel, ahol több mint 700 településen mintegy 1 millió lakos él, akik közül csaknem 200 ezer gyerek.

Kistérségi Gyerekesélyek 2015 ©
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gyerekesély Program
Telefonszám: +36 1 391-4750                                  
E-mail: gyerekesely@maltai.hu
Cím: 1125 Bp. Szarvas Gábor út 58-60. 
                                                                A TÁMOP-5.2.1-12/1-2012-0001, Gyerekesély program
                                                   keretében létrejött oldal, melyet az EFOP-1.4.1-15-2016-00001
                                         Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása projekt működtet.  
                        Korábbi honlapunk a https://sites.google.com/site/523help/ oldalon érhető el.