2016-07-07

A 2015-ös év lakhatási intézkedései vagy egyáltalán nem, vagy csak részlegesen adtak megoldást ezekre a problémákra.

A Habitat tanulmánya szerint az egyik legnagyobb tömeget érintő probléma, a lakhatás megfizethetősége terén is így volt ez: a 2015-ös év intézkedési számos család helyzetét nem javították, hanem inkább rontották. A központi lakásfenntartási támogatás és adósságkezelési szolgáltatás megszüntetése, és a települési támogatások rendszerének bevezetése nem kezelte a korábbi támogatási rendszer problémáit, miközben előnyeiből sokat megszüntetett és összességében kiszámíthatatlanabb rendszert eredményezett. A fizetésképtelen jelzáloghitelesek helyzetének megoldására is legfeljebb részleges megoldások születtek. A szigorú feltételekkel bevezetett magáncsődöt egyelőre mindössze néhány száz háztartás próbálta igénybe venni. A Nemzeti Eszközkezelő programjának bővítése újabb családok számára jelenthet - legalább egy időre - megoldást, ám a bővítés mértéke lényegesen elmarad a segítségre szorulók számától.

A lakhatási szegénység nemcsak eredménye, de oka is a szociális problémáknak

A családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) bevezetése majd kiterjesztése, az új építésű lakóingatlanokra vonatkozó ÁFA-csökkentés, a magánerős lakás- és házépítés esetében igénybe vehető adóvisszatérítés, és az építésügyi eljárás egyszerűsítése tovább folytatták a lakhatási támogatások tehetősebbek felé irányuló átrendezését, és azok jelentős növelését - mutat rá a Habitat jelentése.

A támogatások feltételrendszere miatt a rossz anyagi helyzetű háztartások nem, vagy sokkal kisebb eséllyel fognak ezekhez hozzáférni. Olyan helyzet is előállhat, hogy az intézkedések rontani fognak egyes családok helyzetén. A támogatási rendszer arra ösztönzi a támogatásokhoz hozzáférő, ám kedvezőtlenebb jövedelmi helyzetű, lakhatási gondokkal küzdő családokat, hogy az ország gazdaságilag hátrányos helyzetű területein, településein vásároljanak vagy építsenek lakást. Ezzel romolhat a munkalehetőségekhez, minőségi oktatáshoz és egyéb szolgáltatásokhoz való hozzáférésük lehetősége.

Koltai Luca, a Habitat megbízott igazgatója a jelentés bemutatóján hangsúlyozta:

”Ma a probléma jellegétől függően több tíz- százezer, sőt akár 1 millió ember jogai, méltósága és esélyei sérülnek lakhatási gondok miatt. Több tízezren élnek fedél nélkül vagy vannak kitéve a hajléktalanság veszélyének. A lakhatás megoldatlansága akadályozza a munkavállalást, a megfelelő oktatáshoz és más szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Ilyenkor különösen fontos, hogy közös forrásainkból, az állami költségvetésből a lakhatási szegénységben élőknek nyújtsunk reményt. Például megfelelő bérlakások biztosítása, vagy lakásfenntartási támogatás, adósságkezelés révén.”

« Vissza
Naptár

          Az EFOP 1.4.1-15 Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása című projektet megvalósító szervezetek

          

                         A Gyerekesély projekt korábbi időszakainak megvalósító szervezetei

  

A MÁLTAI GYEREKESÉLY PROGRAMRÓL

A Szeretetszolgálat 2010 őszén kapott felkérést, hogy kapcsolódjon be a térségi Gyerekesély projekteket kiemelt kísérő program munkájába, amelynek az utóbbi években az volt a feladata, hogy támogassa és végigkísérje a 2012-ben pályázó kistérségek projektjeinek előkészítését és megvalósítását. Az MMSZ felelősségi körébe nyolc kistérség tartozott, az ország három régiójából: az Abaúj-Hegyközi, a Bodrogközi, az Encsi (Észak-magyarországi régió); a Fehérgyarmati, a Vásárosnaményi (Észak-alföldi régió); valamint a Barcsi, a Kadarkúti és a Sellyei (Dél-dunántúli régió) s az ezekben található 238 településen kb. 180 ezer ember él, köztük több mint 40 ezer gyermek. 2016-tól 31 járás kísérésébe fogott a Szeretetszolgálat partnereivel, ahol több mint 700 településen mintegy 1 millió lakos él, akik közül csaknem 200 ezer gyerek.

Kistérségi Gyerekesélyek 2015 ©
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gyerekesély Program
Telefonszám: +36 1 391-4750                                  
E-mail: gyerekesely@maltai.hu
Cím: 1125 Bp. Szarvas Gábor út 58-60. 
                                                                A TÁMOP-5.2.1-12/1-2012-0001, Gyerekesély program
                                                   keretében létrejött oldal, melyet az EFOP-1.4.1-15-2016-00001
                                         Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása projekt működtet.  
                        Korábbi honlapunk a https://sites.google.com/site/523help/ oldalon érhető el.