Aktualitások

Társasjáték a hátrányos helyzetű gyerekekről

2016-12-24

Egyedi fejlesztésű társasjátékával hívná fel a figyelmet a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek iskolai problémáira a Motiváció Műhely. A Hallgatói Mentorprogramot is működtető csoport játékán keresztül megismerkedhetünk mindazokkal a problémákkal, amelyek gátolhatják a nehéz sorsú gyermekek iskolai előmenetelét. Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alapból finanszírozott projekt elsősorban pedagógusjelöltek, pedagógusok és civil szervezetek számára készült, de tanulságos mondanivalóval szolgálhat bárki számára. - írja a SzegedMa.hu

Párokat alkotva négy vagy hat személy játszhatja egyszerre a társast – a duó egyik fele a tanulót, másik pedig az őt segítő mentort alakíthatja. A játékrész a gyermeket érintő négy nagy életszakaszra van felosztva: az óvoda, általános- és középiskola, valamint az egyetem. A realitásokhoz hűen ez utóbbi játékrész teljesítése majdhogynem lehetetlen lesz, egyébként a nehézség a valós élethelyzetek alapján lett balanszolva. “A gyerekek életében az igazi nehézségek az általános iskolában jönnek elő, az óvodai rész még viszonylag könnyen teljesíthető. Ahhoz azonban, hogy az egyetemet is befejezzük, nagyon hatékony segítő-diák páros és óriási szerencse szükséges. Pont ahogy a való életben is” – magyarázta Fejes József Balázs.

A szegények gazdálkodása

2016-12-15

Megjelent Abhijit V. Banerjee és Esther Duflo A szegények gazdálkodása című kötete a Balassi Kiadó, a Hétfa Kutatóintézet és a Széchenyi István Szakkollégium együttműködésében. A világhírű könyv alapjaiban újítja meg meg a szegények gazdasági tevékenységéről alkotott képet. Elemzései a harmadik világban élő emberekről mesélnek, de ezek a történetek sokkal közelebb vannak hozzánk, mint elsőre gondolnánk – a magyar olvasó is ráismer benne a szegényekről alkotott saját képének korlátaira.

A könyv gondolkozásra, a mélyszegénységben élők problémáinak jobb megismerésére sarkall.  Bízunk benne, hogy megjelenése tartalmas vitákat generál, új kutatások és jobb szociális programok létrejöttét segíti. – hangsúlyozza Balás Gábor a könyv előszavában. A könyv egyik legnagyobb erénye, hogy a részletgazdag képet rajzol a szegénységről, ezáltal segíti annak mélyebb megértését – közelebb viszi az olvasót a társadalmi valósághoz, egyúttal hozzájárul a szegénység visszaszorítása érdekében tett lépések sikeresebbé tételéhez.

Rendszerhiba társasjáték

2016-12-03

Egy elképzelt település 10 iskoláját formálhatják a játékosok a Motiváció Oktatási Egyesület “Rendszerhiba – Építsetek jobb iskolarendszert!” című társasában, ahol civilek, pedagógusok és a polgármester együtt irányítják a játék menetét. Győztes nincs, a lényeg, hogy a résztvevők elérjék a kívánt eredményességi és méltányossági mutatót az iskolákban.

A társasjátékot azért fejlesztette ki a Motiváció Oktatási Egyesület, hogy bemutathassák, milyen ingatag lábakon áll jelenleg a magyar közoktatási rendszer, s hogy a hátrányos helyzetű diákok szegregációja még mindig kulcskérdés. Az IntegRÁCIÓ-kampány keretein belül kifejlesztett társasjátékban a résztvevők a civilek, a pedagógus és a polgármester szemszögéből ismerkedhetnek meg a problémájával, felismerhetik bennük “saját” felelősségüket és azt, a valóság is amolyan társasjáték, ahol a szereplőknek együtt kell működniük. A játék 3-6 szereplővel indulhat, s ők kizárólag akkor nyerhetnek, ha együttműködnek egymással - írja a SzegedMa.hu

 

Roma mediátor díj

2016-11-25

A roma mediátor helyi szintű együttműködéseket generál, munkája révén az emberek között, valamint az emberek és az intézmények között elkezdődik a párbeszéd, és olyan fejlesztések valósulnak meg, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Aszfalt kerül a sáros útra, megoldódik a telepen a szemétszállítás, érettségit szereznek az iskolából korán kimaradt felnőttek - írja a RSK.

Az év roma mediátora Ignácz Roland, a tolna megyei Gyulajról, aki 2015-ben kezdett mediátorként dolgozni a GSK által támogatott egészségügyi programban.  A közösséggel 24 lerobbant lakást sikerült egészségesebbé javítaniuk. Steril szobát hoztak létre például egy vesetranszplantációra váró cigány asszonynak, aki így otthon gyógyulhat. Ezt követően fürdőszobákat csempéztek le, vizet vezettek be a lakásokba, falakat renováltak, ablakokat cseréltek, füvet nyírtak és rendbe tettek udvarokat. Az Év roma mediációs projektje a nagydobosi sószoba kialakítása lett,  míg a roma mediációs nagykövet Gyulaj alpolgármestere, Selmeci László lett.

Kiemelt gyerekesély program nyitó rendezvénye

2016-11-18

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal az EFOP-1.4.1-15-2016-00001 „Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása” kiemelt projektben országos nyitókonferenciát rendez.

A projekt nyitókonferencia időpontja: 2016. november 23. 10 óra
Helyszíne: Experidance Ház (1146 Budapest, Ajtósi Dürer Sor 19-21.)

A rendezvény meghívója itt, a programja pedig ezen a linken érhető el.

A konferencia keretében tájékoztatást nyújtanak a projekt célkitűzéseiről, a rendelkezésre álló erőforrásokról ás a kiemelt projekt által nyújtott szakmai támogató tevékenységről.

A részvételi szándékot – a rendezvény helyszínének korlátozott befogadóképessége miatt – jelezni szükséges a www.efoprendezveny.com címen 2015. november 21-ig.

 

Bocsánatot kért a Pápa a szegényektől

2016-11-12

Budapestről, Szombathelyről és Kemenesfalváról érkező magyar hajléktalanokkal, volt alkoholistákkal is találkozott Ferenc pápa, aki a társadalom peremén élő emberekért szólalt fel - írja a HVG. Bocsánatot kért a szegényektől elforduló keresztényekért Ferenc pápa, aki egész Európából érkezett hatezer rászorulóval találkozott a Vatikánban pénteken, közöttük több mint nyolcvan magyar zarándokkal is.

Hozzátette, a szegények nem rabszolgák és nem méltóság nélküli emberek. "A szegények az egyház szívében vannak" - mondta Ferenc pápa. Az egyházfő úgy fogalmazott, a szegények egyben példaképek is, mivel "amikor nagy gazdagságot birtokolsz, megfeledkezel a szegényről, amikor szegény vagy, kezet tudsz nyújtani a szenvedőnek".

 

Kézikönyv a gyermekjogokra vonatkozó európai jogról

2016-11-06

Elérhető magyarul is a „Kézikönyv a gyermekjogokra vonatkozó európai jogról” című kézikönyv, írja a CSAGYI. A kötetet az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) és az Európa Tanács az Emberi Jogok Európai Bíróságának Hivatala közösen készítette a Gyermekjogi egyezmény 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségekhez kapcsolódóan.

A kézikönyv olyan jogászoknak és más szakembereknek hivatott segítséget nyújtani, akik nem a gyermekjogok területére szakosodtak. Ügyvédeknek, bíráknak, ügyészeknek, szociális munkásoknak, valamint a nemzeti hatóságok és intézmények, illetve civil és nem-kormányzati szervezetek munkatársainak szól, akik ezekhez a témákhoz kapcsolódó jogi kérdésekkel találkozhatnak.

A kézikönyv a bevezető fejezetben röviden bemutatja az ET és az EU joga által létrehozott két jogrendszer szerepét, majd foglalkozik a következő kérdésekkel mint a polgári jogok és szabadságok; egyenlő bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalma; identitáshoz fűződő kérdések; családi élet; gyermekvédelmi szakellátás (alternatív gondoskodás) és örökbefogadás; a gyermekek erőszakkal és kizsákmányolással szembeni védelme; gazdasági, szociális és kulturális jogok; migráció és menekültügy; fogyasztóvédelem és adatvédelem; a gyermekek jogai a büntető igazságszolgáltatás keretében.

Dokumentációs vonalvezető

2016-11-01

A Szociális Ágazati Portálon megjelent az NRSZH Szociális Szakmafejlesztési Főosztálya által készített Dokumentációs vonalvezető a család- és gyermekjóléti szolgálatok és központok működéséhez kapcsolódóan kiadott útmutatók és protokollok használatát támogatja, iránymutatást nyújtva ezzel a szakembereknek a dokumentáció vezetésében.

A folyamatok és a hozzájuk kapcsolódó dokumentációk leírásánál a Dokumentációs vonalvezető a jogszabályokat, a szakmai protokollokat, valamint a Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) összefoglaló anyagát vette alapul. A leírás célja, hogy segítse a szolgálatok és központok szakembereit abban, hogy az egyes tevékenységeket összekapcsolják a szükséges dokumentációval. A könnyebb átláthatóság kedvéért szétválasztásra kerültek a jogszabályban leírt, kötelezően vezetendő, a javasolt, illetve ajánlott tartalmak.

Műhely meghívó - Jó kis hely – Biztos Kezdet Gyerekházak kistelepülési komplex programok

2016-10-23

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az EFOP 1.4.3 Jó kis hely – Biztos Kezdet Gyerekházak és kistelepülési komplex gyermekprogramok c. pályázati felhívás „Jó kis hely – kistelepülési komplex gyermekprogramok” tevékenységcsoportjához kapcsolódóan térségi szakmai műhelyeket szervez, melyre szeretettel várjuk a potenciális megvalósító települések képviselőit, érintett szervezeteket.

Rendezvényünk célja, hogy információkkal, tanácsokkal, jó gyakorlatok bemutatásával segítsük a pályázat minél sikeresebb előkészítését és megvalósítását. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az EFOP 1.4.1-15 Integrált gyerekprogramok szakmai támogatása c. kiemelt program megvalósító partnereként végzi az EFOP 1.4.3-16 pályázat „Jó kis hely – kistelepülési komplex gyermekprogramok” tevékenységcsoporttal kapcsolatos előkészítői és mentorálási feladatokat.

A rendezvények időpontjai: 2016. október 24. 10:00 óra, Pécs - Magyar Máltai Szeretetszolgálat Csilla Gondviselés Háza, Apafi utca 99-101. / 2016. október 25. 10:00 óra, Kaposvár - SzocioNet Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény, Honvéd utca 33/A / 2016. október 28. 10:00 óra, Fehérgyarmat - Többfunkciós Közösségi Tér, Kossuth tér 40. (régi Leveles Iskola)

Kérjük, hogy a rendezvényen való részvételi szándékát és előzetes kérdéseit a rendezvényt megelőző munkanap 13 óráig a gyerekesely@maltai.hu e-mail címen szíveskedjen jelezni!

Mérges Buddha

2016-10-23

Múlt héten mutatták be a mozikban Stefan Ludwig német rendező dokumentumfilmjét a Sajókazán élő romákról és a Dr. Ámbédkar buddhista gimnáziumról. A Mérges Buddha egyik főszereplője a gimnázium alapító tanára, Orsós János, aki az oktatáson keresztül próbál kiutat mutatni a mélyszegénységből, valamint három tanítványa, akik ezen az úton próbálnak kitörni a nyomorból. Orsósék egyértelmű célja, hogy a szegregált településekről jobb munkahelyekre és a felsőoktatásba juttassák a fiatalokat, de a sikerélmény egyelőre még kevés. Nem meglepő, hogy a filmben is megfogalmazódik a  kérdés: nem lenne az hatékonyabb, ha az érettségi mellett használható szakmát is kitanulhatnának a diákok. A kutatások azonban egyértelműen azt bizonyítják, hogy hosszútávon egyedül az Orsósék elképzelése lehet megoldás, hiszen a romák 90%-ának iskolai végzettsége olyan alacsony, amellyel nagyon nehéz tartós és legális munkát szerezni a mai magyar munkaerőpiacon - írja a Dívány.

A dr. Ambédkar.iskola esetében azonban a sikert nem csak az érettségik számával szabad mérni, hiszen már az ott töltött idő is formálja a diákokat. Erre jó példa Amál esete, aki – bár még nem szerezte meg az érettségit és nehezen megy számára a tanulás –, mégis úgy tűnik, megtalálta a maga útját, egyenesen ki a gettóból. Jelenleg Budapesten él, dolgozik, és egy színi csoportban játszik. A szüleivel eleinte nehéz volt megértetni, miért fontos számára a tanulás, de mára elfogadták a döntését, és mint a filmben ő maga elmondja: a tanodának hála vannak tervei, elképzelései az életre.

 

Következő123456789101112131415161718192021222324252627282930313233Előző
Naptár

          Az EFOP 1.4.1-15 Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása című projektet megvalósító szervezetek

          

                         A Gyerekesély projekt korábbi időszakainak megvalósító szervezetei

  

A MÁLTAI GYEREKESÉLY PROGRAMRÓL

A Szeretetszolgálat 2010 őszén kapott felkérést, hogy kapcsolódjon be a térségi Gyerekesély projekteket kiemelt kísérő program munkájába, amelynek az utóbbi években az volt a feladata, hogy támogassa és végigkísérje a 2012-ben pályázó kistérségek projektjeinek előkészítését és megvalósítását. Az MMSZ felelősségi körébe nyolc kistérség tartozott, az ország három régiójából: az Abaúj-Hegyközi, a Bodrogközi, az Encsi (Észak-magyarországi régió); a Fehérgyarmati, a Vásárosnaményi (Észak-alföldi régió); valamint a Barcsi, a Kadarkúti és a Sellyei (Dél-dunántúli régió) s az ezekben található 238 településen kb. 180 ezer ember él, köztük több mint 40 ezer gyermek. 2016-tól 31 járás kísérésébe fogott a Szeretetszolgálat partnereivel, ahol több mint 700 településen mintegy 1 millió lakos él, akik közül csaknem 200 ezer gyerek.

Kistérségi Gyerekesélyek 2015 ©
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gyerekesély Program
Telefonszám: +36 1 391-4750                                  
E-mail: gyerekesely@maltai.hu
Cím: 1125 Bp. Szarvas Gábor út 58-60. 
                                                                A TÁMOP-5.2.1-12/1-2012-0001, Gyerekesély program
                                                   keretében létrejött oldal, melyet az EFOP-1.4.1-15-2016-00001
                                         Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása projekt működtet.  
                        Korábbi honlapunk a https://sites.google.com/site/523help/ oldalon érhető el.