Aktualitások

Megjelent a kitöltő program

2016-06-15

A mai nappal Megjelent az EFOP-1.4.2-16 Integrált térségi gyermekprogramok kitöltő programja, ami ezen a linken elérhető.

Mivel az új programozási időszakban új eljárások alakultak ki, ezért kérjük a pályázókat, alaposan tanulmányozzák az új felületet, és a pályázati határidő előtt bőven hagyjanak maguknak időt a program, az új logikai keretek megismerésére, az adatok feltöltésére.

Ismét módosut a térségi gyerekprogramok útmutatója

2016-06-14

Ismét módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Integrált térségi gyermekprogramok” című (EFOP-1.4.2-16 kódszámú) felhívás. Pontosításra kerültek az indikátorok, a benyújtás postafiók címe, és egyes pénzügyi tételek valamint az elszámolhatóság kezdete.

 

Pályázat a gyermekszegénység felszámolására

2016-05-20

A gyermekszegénység visszaszorítására, megelőzésére és a szegény családban élő gyermekek, a tartós rászorultságban élők számának csökkentésére fókuszál az integrált térségi gyermekprogramokat támogató, 15 milliárd forint összértékű kiemelt pályázat, amelynek beadási határideje július közepe - mondta Czibere Károly sajtótájékoztatón, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára közölte: az ország 31 leghátrányosabb helyzetű járásának gyermekjóléti központja és az azokat fenntartó önkormányzatok pályázhatnak.

A nyertes pályázók 350 és 500 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásban részesülnek. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2007 és 2013 között már volt egy hasonló program, akkor 23 hátrányos helyzetű kistérségben sikerült olyan együttműködéseket kialakítani, olyan szolgáltatásokat kiépíteni, amelyekre eddig nem volt példa. Az a program 42 ezer gyermekhez jutott el - jegyezte meg.
 

Módosult a Gyerekprogram módszertani útmutatója

2016-05-06

Az Integrált térségi gyermekprogramok című felhívás módszertani útmutatója módosításra került a Szükségletfelmérés és a Képzések adatainak pontosításával annak érdekében, hogy  járási pályázók tervezési folyamatát segítsék. A módosítás ezen a linken elérhető.

Új módszertani útmutatók a család- és gyermekjóléti szolgáltatások működtetéséhez

2016-05-02

Megjelentek a várt módszertani útmutatók, protokollok a család- és gyermekjóléti szolgáltatások működésével kapcsolatban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2016. május 2-i nappal közzétette a család- és gyermekjóléti szolgáltatások működésével kapcsolatos szakmai szabályozó dokumentumokat, melyek a lenti linkeken elérhetőek.

Megjelent az integrált gyermekprogramok felhívása

2016-04-22

Megjelent az „Integrált térségi gyermekprogramok” című (EFOP-1.4.2-16 kódszámú) felhívás. A  rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forint, melyre 31 járás család-és gyermekjóléti központjának fenntartói nyújthatnak be támogatási kérelmet 2016. június 15-től. A járások 350-500 millió forint támogatást kérhetnek a maximum 60 hónapig tartó projektjükre.

A pályázat tervezését, elkészítését és megvalósítását szakmai-módszertani kiemelt projekt kíséri, melynek tagjai a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal, partnerei pedig a Türr István Képző és Kutató Intézet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont.

Módosult a Szociális Munka Etikai Kódexe

2016-04-18

A Szociális Szakmai Szövetség 2016.04.15-i közgyűlésén módosította az Etikai Kódexet. Az elmúlt években sokat változott a szakmai törvényi szabályozása, és ebből fakadóan az elvárások a szociális szakemberek irányába valamint a kliens-szakember viszony is módosult. A változtatások másik fontos szempontja, hogy a családon belüli erőszak és gyermekbántalmazás ügyek aspektusából is segítse a szociális szakemberek munkáját.

A játékhoz való jog

2016-02-17

Február 18-án A játékhoz való jog című műsor egy nem hagyományos cirkuszi előadói est lesz. A Ferencvárosi Művelési Központban tartott produkciókban nem a profi fellépőkön lesz a hangsúly, hanem azokon a fiatal cirkuszcsoportokon, akiket ez a hobbi kovácsolt egy csapatba, akiknek a cirkusz közösségi és egyéni élményeket, sikereket adott. Az előadásokat egy kerekasztal-beszélgetés előzi meg, amely kontextusba ágyazza, valamint áttekinti a szociális cirkusz működését és eredményeit mind hazai, mind nemzetközi téren. Itt lehetőség nyílik a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalokkal végzett ifjúsági munkánkat mélyebben megérteni és átlátni a cirkuszi foglalkozások főbb hatásait, amik sokkal inkább a folyamat során, mint az előadás pillanatában jelentkeznek.

Gyermekesély – A gyermekvédelmi jelzőrendszer működése, 2014

2016-02-12

A KSH a gyermekvédelmi jelzőrendszerről készített tematikus kiadványt, Statisztikai tükröt. "Hazánkban csaknem 500 ezer gyermek él olyan alacsony jövedelmű családban, akiknek megélhetéséhez pénzbeli támogatásra van szükség. Hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetben van 230 ezer saját családjában nevelkedő kiskorú és fiatal felnőtt. 131 ezer gyermek veszélyeztetett, fejlődésüket környezeti, magatartásbeli, egészségügyi vagy anyagi okok nehezítik. Sorsuk jobbítására, a gyermekek esélyeinek javítására a gyermekjólét és gyermekvédelem komplex rendszere kínál többféle beavatkozási lehetőséget annak érdekében, hogy ne kelljen szüleiktől, megszokott környezetükből kiszakítani és szakellátásba utalni, nevelőszülő vagy gyermekotthon gondozására bízni."

Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása

2016-01-26

Megjelent az Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása (EFOP-1.4.1-15) című felhívás, mely a térségi és helyi gyerekprogramokat (EFOP-1.4.2, EFOP-1.4.3) segíti a továbbiakban. A projekt gazdája a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal, partnerei pedig a Türr István Képző és Kutató Intézet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont. Várjuk a további gyerekprogram felhívások megjelenését.

Következő123456789101112131415161718192021222324252627282930313233Előző
Naptár

          Az EFOP 1.4.1-15 Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása című projektet megvalósító szervezetek

          

                         A Gyerekesély projekt korábbi időszakainak megvalósító szervezetei

  

A MÁLTAI GYEREKESÉLY PROGRAMRÓL

A Szeretetszolgálat 2010 őszén kapott felkérést, hogy kapcsolódjon be a térségi Gyerekesély projekteket kiemelt kísérő program munkájába, amelynek az utóbbi években az volt a feladata, hogy támogassa és végigkísérje a 2012-ben pályázó kistérségek projektjeinek előkészítését és megvalósítását. Az MMSZ felelősségi körébe nyolc kistérség tartozott, az ország három régiójából: az Abaúj-Hegyközi, a Bodrogközi, az Encsi (Észak-magyarországi régió); a Fehérgyarmati, a Vásárosnaményi (Észak-alföldi régió); valamint a Barcsi, a Kadarkúti és a Sellyei (Dél-dunántúli régió) s az ezekben található 238 településen kb. 180 ezer ember él, köztük több mint 40 ezer gyermek. 2016-tól 31 járás kísérésébe fogott a Szeretetszolgálat partnereivel, ahol több mint 700 településen mintegy 1 millió lakos él, akik közül csaknem 200 ezer gyerek.

Kistérségi Gyerekesélyek 2015 ©
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gyerekesély Program
Telefonszám: +36 1 391-4750                                  
E-mail: gyerekesely@maltai.hu
Cím: 1125 Bp. Szarvas Gábor út 58-60. 
                                                                A TÁMOP-5.2.1-12/1-2012-0001, Gyerekesély program
                                                   keretében létrejött oldal, melyet az EFOP-1.4.1-15-2016-00001
                                         Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása projekt működtet.  
                        Korábbi honlapunk a https://sites.google.com/site/523help/ oldalon érhető el.