Pályázatok

Közműveldési pályázat

2016-06-28

Háromszázmillió forint keretösszegű közművelődési érdekeltségnövelő pályázatot hirdet az Emberi Erőforrások Minisztériuma olyan települési önkormányzatok számára, amelyek közművelődési intézményt, közösségi színteret saját fenntartásban vagy közművelődési megállapodás keretében működtetnek. A pályázat célja közművelődési intézmény vagy közösségi színtér műszaki-technikai eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítása, épületének karbantartása, felújítása.

Benyújtási határidő: 2016. július 15

2016-06-22

Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA nKft.) 2016. június 21-én pályázati felhívást tett közzé „Fókuszban az önkormányzati tagsággal rendelkező szociális szövetkezetek” címmel. A program célja új, fenntartható munkahelyek létrehozása – kiemelten a hátrányos helyzetű járásokban – a szociális szövetkezetek tevékenységének, működésének támogatásával. 
 
Az új támogatási program elsősorban a közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezetek foglalkoztatási képességének növeléséhez, önfenntartó piaci szereplővé válásához kíván ösztönzést és támogatást nyújtani. A program keretében olyan projektek kerülnek támogatásra, amelyek elősegítik a hátrányos helyzetű munkavállalók, valamint közfoglalkoztatottak munkaerő-piaci integrációját, illetve új munkahelyek létrehozását szociális szövetkezeti szervezeti kereteken belül. A pályázatra kizárólag olyan, magyarországi székhelyű - a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény szerinti – szociális szövetkezetek (GFO 121) nyújthatnak be pályázatot, amelyek önkormányzati tagsággal továbbá legalább 2 közfoglalkoztatott alapító taggal rendelkeznek.
- See more at: http://www.ofa.hu/hu/programs/fokusz-program-fokuszban-az-onkormanyzati-tagsaggal-rendelkezo-szocialis-szovetkezetek-#sthash.ittq8XZH.dpuf

Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA nKft.) "Fókuszban az önkormányzati tagsággal rendelkező szociális szövetkezetek” címmel pályázatot hirdet. Az új támogatási program elsősorban a közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezetek foglalkoztatási képességének növeléséhez, önfenntartó piaci szereplővé válásához kíván ösztönzést és támogatást nyújtani. A program keretében olyan projektek kerülnek támogatásra, amelyek elősegítik a hátrányos helyzetű munkavállalók, valamint közfoglalkoztatottak munkaerő-piaci integrációját, illetve új munkahelyek létrehozását szociális szövetkezeti szervezeti kereteken belül. A pályázatra kizárólag olyan, magyarországi székhelyű szociális szövetkezetek nyújthatnak be pályázatot, amelyek önkormányzati tagsággal továbbá legalább 2 közfoglalkoztatott alapító taggal rendelkeznek.
Pályázat beadása 2016. június 21.-2016. szeptember 30.-ig lehetséges.

Országos Nyári Online Szavalóverseny - 2016.

2016-06-07

Az Irodalmi Rádió szerkesztősége meghirdeti az első országos nyári online szavalóversenyét, amire 6-tól 100 éves korig bárki jelentkezhet, aki magyar nyelven szaval. Nevezés két kategóriában lehetséges bármilyen magyar nyelvű klasszikus vagy kortárs szépirodalmi alkotással. A nyertes és sikeresen szereplő szavalók bekerülhetnek az Irodalmi Rádió állandó előadói közé, felnőtt és ifjúsági műsorának rendszeres szereplői lehetnek és gálaműsor keretében bemutatkozhatnak majd az év végén. Nevezés 2016. június 30-ig a szavaloverseny2014@irodalmiradio.hu ímél címen a következő adatok megadásával: Név, születési dátum, ímél cím, telefonszám, postacím.

 

Mesés rajzpályázat

2016-04-18

Országos rajzpályázatot hirdet alsó tagozatos diákoknak a Magyar Református Szeretetszolgálat. Április 18-án jelenik meg a szemléletformáló mesesorozat első része, melyet a következő hónapokban további három érzékenyítő történet követ. A pályázó kisiskolások egy vagy több mese illusztrálásával is nevezhetnek. Részletek itt.
 

Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése

2016-01-05

Megjelent a „Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése” című (TOP-4.2.1-15 kódszámú) felhívás11 236 millió Ft keretösszeggel. Célja, a Szociális törvényben és Gyermekvédelmi törvényben nevesített szolgáltatások elérhetővé tétele a szolgáltatáshiányos településeken élők számára új szolgáltatások infrastruktúrájának megteremtésével, új férőhelyek kialakításával és már működő ellátások infrastrukturális fejlesztésével. A szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztése, feltétele annak, hogy elsősorban a társadalmi leszakadással veszélyeztetett csoportok helyzetének javítására irányuló programok végrehajtásához biztosított legyen a megfelelő intézményi háttér, másrészről a foglalkoztatottsági szint növeléséhez csökkenthetők legyenek a családi terhek, és az életminőséget javító új szolgáltatások induljanak. A támogatási kérelmek benyújtása 2016. február 8-tól 2016. április 29-ig lehetséges.
 

Leromlott városi területek rehabilitációja

2016-01-05

Megjelent a „Leromlott városi területek rehabilitációja” című (TOP-4.3.1-15 kódszámú) felhívás 16.060 millió Ft keretösszeggel. A felhívás célja a leszakadó vagy leszakadással veszélyeztetett városrészeken koncentráltan megnyilvánuló társadalmi-fizikai-gazdasági problémák komplex módon való kezelése a területen élők társadalmi integrációjának elősegítése érdekében. A beavatkozások alapját az érintett városrészek lakófunkciójának erősítése, meglévő funkcióinak bővítése, fejlesztése, szociális, közösségi és közterületi funkciók kialakítása képezi. Integrált szociális jellegű rehabilitációt azokban a városrészekben kell megvalósítani, ahol a kedvezőtlen demográfiai helyzet, az alacsony iskolázottság, a tartós munkanélküliség magas szintje, az alacsony társadalmi státusz és az erősen leromlott környezet ezt indokolja.

Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016. / NEA-KK-16-SZ

2015-12-24

Civil szervezetek szakmai programjaik támogatására pályázhatnak a Nemzeti Együttműködési Alaphoz 2015.01.15-ig.  A pályázat célja a kulturális tevékenység, közművelődés, tudomány és kutatás, hagyományápolás, audio- és telekommunikáció, informatika, elektronikus hírközlés, szak- és felnőttképzés, ismeretterjesztés, társadalmi párbeszéd, fogyasztóvédelem, a település és közösségfejlesztés területén működő civil szervezetek támogatása.

Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016., NEA-UN-16-SZ

2015-12-24

Szövetségek, alapítványok, egyesületek pályázhatnak 2016.01.19-ig a Nemzeti Együttműködési Alaphoz. A pályázat célja a nevelés és oktatás, képességfejlesztés, gyermek és ifjúsági érdekképviselet, gyermek- és ifjúságvédelem, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, kábítószer-megelőzés, természet- és környezetvédelem területén működő civil szervezetek szakmai programjának támogatása.
 

Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016. / NEA-MA-16-SZ

2015-12-24

Civil szervezetek szakmai programjaik támogatására pályázhatnak a Nemzeti Együttműködési Alaphoz. 2016.01.18.-ig. Cél az élet és vagyonbiztonság, a közbiztonság, polgári védelem, önkéntes tűzoltás, mentés és katasztrófa-elhárítás, közrend és közlekedésbiztonság védelme, szabadidő, hobbi és sport, a nők és férfiak esélyegyenlőségének védelme területén működő civil szervezetek szakmai programjának támogatása.

Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016. / NEA-TF-16-SZ

2015-12-24

Civil szervezetek szakmai programjuk támogatására pályázhatnak a Nemzeti Együttműködési Alaphoz. 2016.01.18.-ig. Cél a nonprofit szervezeteknek, ernyőszervezeteknek nyújtott szolgáltatások, szakmai és érdekképviselet, adományosztás, szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása, rehabilitációs foglalkoztatás, hátrányos helyzetű rétegek segítése, egyéb nonprofit tevékenységek
területén működő civil szervezetek szakmai programjának támogatása.

Következő1234567891011121314151617Előző
Naptár

          Az EFOP 1.4.1-15 Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása című projektet megvalósító szervezetek

          

                         A Gyerekesély projekt korábbi időszakainak megvalósító szervezetei

  

A MÁLTAI GYEREKESÉLY PROGRAMRÓL

A Szeretetszolgálat 2010 őszén kapott felkérést, hogy kapcsolódjon be a térségi Gyerekesély projekteket kiemelt kísérő program munkájába, amelynek az utóbbi években az volt a feladata, hogy támogassa és végigkísérje a 2012-ben pályázó kistérségek projektjeinek előkészítését és megvalósítását. Az MMSZ felelősségi körébe nyolc kistérség tartozott, az ország három régiójából: az Abaúj-Hegyközi, a Bodrogközi, az Encsi (Észak-magyarországi régió); a Fehérgyarmati, a Vásárosnaményi (Észak-alföldi régió); valamint a Barcsi, a Kadarkúti és a Sellyei (Dél-dunántúli régió) s az ezekben található 238 településen kb. 180 ezer ember él, köztük több mint 40 ezer gyermek. 2016-tól 31 járás kísérésébe fogott a Szeretetszolgálat partnereivel, ahol több mint 700 településen mintegy 1 millió lakos él, akik közül csaknem 200 ezer gyerek.

Kistérségi Gyerekesélyek 2015 ©
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gyerekesély Program
Telefonszám: +36 1 391-4750                                  
E-mail: gyerekesely@maltai.hu
Cím: 1125 Bp. Szarvas Gábor út 58-60. 
                                                                A TÁMOP-5.2.1-12/1-2012-0001, Gyerekesély program
                                                   keretében létrejött oldal, melyet az EFOP-1.4.1-15-2016-00001
                                         Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása projekt működtet.  
                        Korábbi honlapunk a https://sites.google.com/site/523help/ oldalon érhető el.