Tanulás-segítés  járvány idején

 

Az online tanulás segítése a tantermen kívüli oktatás időszakában

Kaposvári Járás –  Rinyakovácsi / Jó kis hely

A hozzánk járó gyerekeknek, tanulóknak nehézséget okozott az online tanulás. IT eszköz hiánya, internetprobléma, számítástechnikai tudásbeli hiányosság miatt kellett segítséget nyújtanunk ebben az időszakban. A tavaszi időszakban a „tanulás támogatása” területen sikerült eredményes tevékenykednünk. Két általános iskolába járnak gyerekeink, Csökölybe és Kaposfőre. Nekik segítettünk abban az időszakban az iskolával való kapcsolattartás, a házi feladatok elkészítésében segítés és ismeretek keresése az interneten, területen működtünk közre. Az említett iskolákba járó tanulók csaknem fele igényelt segítséget a fentiekben, ez a létszám 7-8 főre tehető. Létrehoztunk egy e-mailcímet a pedagógusokkal, az iskolákkal való kapcsolattartás érdekében. Először az intézményvezetőknek ajánlottuk fel a segítségünket, ők továbbították a tantestületüknek a levelünket. Minden pedagógus nem élt a lehetőséggel, hogy elküldje nekünk a feladatokat, de többükkel igen gyümölcsöző kapcsolat alakult ki.

A Facebook csoportban és levélben jeleztük a családoknak, hogy van lehetőség a Rinyakovácsi Jó Kis Hely Szolgáltatóházban segítségkérésre a tanulásukhoz. Hetente három nap nyitva voltunk és vártuk a segítségre szorulókat. Ebben a tevékenységben a szakmai munkatárs és a szakmai vezető vett részt. Megfelelő számú IT eszköz állt a rendelkezésünkre, négy laptopot és két tabletet tudnak használni a gyerek egyidőben. Próbáltuk úgy beosztani őket, hogy egyszerre lehetőleg csak egy családba tartozók tartózkodjanak a Házban, próbáltuk minimalizálni a fertőzésveszélyt. Április közepétől a tanév végéig volt lehetőségük a gyermekeinknek a fenti szolgáltatást igénybe venni. Egy részük jött rendszeresen, ám volt olyan, akit többször figyelmeztetni kellett, mert nem jött a feladataiért, és nem készítette el azokat. Két esetben a családsegítőt is értesítettük /az iskola helyett/, mert rendszeresen nem készített a tanuló házi feladatot. Úgy gondolom nagy segítség volt az adott családok számára ez a fajta tanulástámogatás, aki rendszeresen jött segítségért, nem maradt le a tananyagban. Az elmúlt időszakban az egyik általános iskolába járó diákjaink ismét online tanulásra kényszerültek egy hétre, közülük 3-3 tanuló ismét igénybe vette a segítségünket.

Jellemzők: hibrid (online és személyes) formában működő tevékenység  / 2020 tavasz és ősz

Kapcsolat: https://www.facebook.com/groups/535714350687341 / Jakab József  szakmai vezető 70/700-0058 jakabcharlie@gmail.com

 

Eszközök biztosítása rászoruló családoknak a digitális oktatás fennállásának időtartamára

Derecskei járás / Gyerekesély program

A projekt indulása után a GYEB ülések alkalmával elkészült a Krízisalap felhasználásáról szóló eljárásrend, mely többször kiegészítésre került. A középiskolában elrendelt digitális munkarend miatt egy család a MMSZ munkatársán keresztül kért segítséget, hogy segítsünk nekik egy laptop megvásárlásában, a teljes összeget nem tudják kifizetni. A polgármester javaslata volt, hogy vásároljunk több eszközt, amit kölcsönszerződés mellett tudunk a rászoruló családoknak biztosítani a digitális oktatás fennállásának időtartamára.

A krízisalapból nyújtható támogatás, segítség kérelemre indul, általában GYEB tag jelzi a problémát a szakmai vezető felé. Az eljárásrend elfogadását követően a járásban működő intézmények számára szakmai műhely keretében ismertetésre kerül az eljárásrend, így megismerik ezt a tevékenységünket, és probléma esetén jelezhetik felénk. 

A probléma megoldása érdekében információt gyűjtünk az adott családról, a megoldáshoz szükséges támogatás kivitelezéséről (mire van szükség, miben kérik a segítséget, beszerzés szükséges -e?). Telefonon tájékoztatjuk az aktuális Krízisbizottság tagjait (3 fő), hogy valószínű összehívásra kerül a Krízisbizottság (KB), vagy jelenleg a járványhelyzet miatt online formában valósul meg az ülés, de számítsanak rá.

A család problémájáról és segítségkérés tárgyáról érkezik egy kérelem (készítettünk egy mintát hozzá). Ez alapján és a begyűjtött információkról készül egy előterjesztés, mely megküldésre kerül a KB tagoknak. Majd összehívásra kerül a KB vagy online formában hoz döntést.

Személyes jelenlét esetén van jegyzőkönyvvezető is, online forma esetén a szakmai vezető készíti a jegyzőkönyvet a beérkezett szavazatok alapján. Amikor megtárgyalásra kerül egy ügy, jegyzőkönyv készül, melynek része a határozat, amiben a támogatás odaítélésének kivitelezéséről is határoz a KB.

Ezt követően a támogatás nyújtásához, ha szükséges beszerzés vagy árajánlat bekérés, akkor elindítja a szakmai vezető, majd a szerződéskötés után a támogatásra szánt pl: eszközök, anyagok, villanyszerelési munkadíj, leszállításra kerül, és megvalósul a javítás vagy helyreállítás. Ezt követően a megvalósulás helyszíni ellenőrzéssel zárul.

A laptopok beszerzése így indult meg, ezzel több családnak is tudunk segítséget nyújtani, amíg anyagi lehetősége meg nem engedi, hogy saját készüléket vásároljanak maguknak.

A laptop kölcsönadása is kérelemre fog indulni, érkezési sorrendben. Elkészítjük a haszonkölcsön szerződést, melyet a kedvezményezett / polgármester ír alá, és a család egyik szülője. A szerződésben a használatbavételi időtartam, a használatára jogosult személyek rögzítve van.

Jellemzők: hibrid (online és személyes) formában működő tevékenység

Kapcsolat: Antalné Nagy Mónika, szakmai vezető; +36-20-224-77-68, antalnemonika0731@gmail.com

 

Helyi középiskolások tanulássegítése a digitális tanrend ideje alatt 

Kunhegyesi Járás – Tiszabő, Tiszagyenda / Végtelen lehetőség

Már a digitális tanrend hivatalos bevezetése előtt, arra számítva előkészítettük ennek biztosítását, hogy a pilot programban érintett, a járásban élő középiskolások az online oktatáshoz segítséget kaphassanak. Ennek keretein belül a velünk partneri kapcsolatban álló iskolákat megkerestük, ott az igazgatókkal és az osztályfőnökökkel egyeztettünk. Kezdeményeztük, hogy az osztályfőnökök és a pilot programot támogató mentorok közvetlen kapcsolatba kerüljenek egymással. Ezek a kapcsolatfelvételek megtörténtek, az osztályfőnökök így közvetlenül a mentoroknak jelezhetnek, ha valamelyik gyerek hiányzik az online megtartott óráról, vagy a kiadott feladatait nem készítette el. Lekérdeztük a települések önkormányzatának középiskolás korosztályra vonatkozó adatait, így azok a diákok is látókörünkbe kerültek, akik nem a járáshoz tartozó, vagy nem mentori tevékenységbe vont középiskolában tanulnak. A tavasszal létre hozott Facebook csoportokat frissítettük, ha arra szükség volt újakat alakítottunk ki. De van, ahol az osztályfőnök a mentort is bevette az osztály online csoportjaiba. A nem „mentorált” középiskolába járó tanulók elérését a Jelenlét Pontokon tevékenykedő kollégákra bíztuk. Így ők sem maradtak ki az ellátásból, a tanulási folyamatból.

A tevékenységeink rendszerezéséhez, a kapcsolattartás rendszerességének „órarend” – szerinti biztosításához készítettünk egy sablont, mely egyben a digitális oktatás alatt folytatott tevékenységek naplózása is – kit, milyen módon, miért segítettek a támogató mentorok. Ez a mentorok digitális tanrendben ellátandó feladatainak tervezésében is segítség (hozzájuk 20-50 gyerek tartozik általában). A digitális oktatás alatt elsődleges szempont, hogy a tanulót segítsék bejutni a classroom-ba. Kulcsfolyamat az osztályfőnökökkel való szoros együttműködés, melyben az osztályfőnök koordináló szerepe dominál, a támogató mentor segítsége az egy-egy tanuló elérésében és nyomonkövetésében jelentős. Most már intézményenként csak egy-két gyerekkel kapcsolatban jön jelzés hiányosságokról, a többieknél a fent leírt módszerek működőképesnek bizonyultak.

Azoknak a gyerekeknek számítógépes hozzáférést és személyes tanulássegítést biztosítunk, akiknél nem biztosított az internet elérés odahaza. A Jelenlét Pontokon egyszerre több helyiségben helyeztünk el számítógépeket internet eléréssel. Ezeknek a gépeknek az elhelyezésénél maximálisan figyelemmel voltunk arra, hogy a járványügyi előírásoknak megfelelő távolság megtartása kivitelezhető legyen. A mentorok a Jelenlét Pontokon ügyeletet biztosítanak az általuk segített gyerekek számára, amikor is a feladatok megoldásában nyújtanak segítséget.

Jellemzők: hibrid (online és személyes) formában működő tevékenység  / A tavaszi járványügyi helyzetben és az őszi második hullámban is folyamatosan

Kapcsolat: Cyernyánszky Erzsébet - szakmai vezető csernyanszky.erzsebet@gmail.com

 

Járásban élő gyerekek fejlesztőpedagógiai foglalkozásainak megtartása

Baktalórántházai Járás – Magy, Rohod/ Végtelen lehetőség

A járásban nem engedik be a projekt által foglalkoztatott fejlesztő szakembereket az iskolákba és óvodákba, de ezek a szakemberek közösségi házakban, egyéb helyszíneken (önkormányzatok saját épületében, akár irodahelyiségében, de ez önkormányzatonként másként valósul meg) tudnak foglalkozni a helyi gyerekekkel, így a fejlesztésük folyamatosan meg tud valósulni. Ezeknek a helyszíneknek a biztosításáról a projekt minden polgármesterrel külön egyeztetett. Jellemzően egyéni tanácsadások, vagy kiscsoportos foglalkozások zajlanak le ilyen formában. A szakemberek ennek során is folyamatosan figyelemmel vannak a preventív intézkedések betartására, például a logopédus visz magával a foglalkozásokra egy plexi lapot, hogy a vírus terjedését ilyen formán is megakadályozza.

Jellemzők: személyes találkozásokkal, személyes részvétellel működő tevékenység  / Az őszi korlátozó intézkedések elrendelését követően folyamatosan

Kapcsolat: Tyukodiné Csávás Mariann - szakmai vezető tyukodine.mariann@baptistasegely.hu

 

 

A helyi középiskolások tanulás segítése

Baktalórántházai Járás – Magy, Rohod/ Végtelen lehetőség

A középiskolák bezárását és online tanítási menetre való áttérését követően felajánlásra került a projekt részéről, hogy azoknak a középiskolásoknak, akinek odahaza nincs lehetőségük tanulmányaik folytatására, segítséget nyújtunk a Jelenlét Pontjainkon.

Ennek során a Jelenlét Pont számítógépeit használhatják a délelőtti órákban a diákok, hogy az online óráikon részt tudjanak venni. Ezt követően pedig a délutáni órákban a házi feladatok elkészítésében segítséget nyújtanak a Jelenlét Ponton dolgozó kollégák. Ezt a fajta szolgáltatást eddig négy helyi kamasz igényelte. Az ő segítésükhöz elegendő informatikai eszköz áll jelenleg rendelkezésre.

Jellemzők: hibrid (online és személyes) formában működő tevékenység  / Az őszi korlátozó intézkedések elrendelését követően folyamatosan

Kapcsolat: Tyukodiné Csávás Mariann - szakmai vezető tyukodine.mariann@baptistasegely.hu

 

« Vissza
Naptár

          Az EFOP 1.4.1-15 Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása című projektet megvalósító szervezetek

          

                         A Gyerekesély projekt korábbi időszakainak megvalósító szervezetei

  

A MÁLTAI GYEREKESÉLY PROGRAMRÓL

A Szeretetszolgálat 2010 őszén kapott felkérést, hogy kapcsolódjon be a térségi Gyerekesély projekteket kiemelt kísérő program munkájába, amelynek az utóbbi években az volt a feladata, hogy támogassa és végigkísérje a 2012-ben pályázó kistérségek projektjeinek előkészítését és megvalósítását. Az MMSZ felelősségi körébe nyolc kistérség tartozott, az ország három régiójából: az Abaúj-Hegyközi, a Bodrogközi, az Encsi (Észak-magyarországi régió); a Fehérgyarmati, a Vásárosnaményi (Észak-alföldi régió); valamint a Barcsi, a Kadarkúti és a Sellyei (Dél-dunántúli régió) s az ezekben található 238 településen kb. 180 ezer ember él, köztük több mint 40 ezer gyermek. 2016-tól 31 járás kísérésébe fogott a Szeretetszolgálat partnereivel, ahol több mint 700 településen mintegy 1 millió lakos él, akik közül csaknem 200 ezer gyerek.

Kistérségi Gyerekesélyek 2015 ©
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gyerekesély Program
Telefonszám: +36 1 391-4750                                  
E-mail: gyerekesely@maltai.hu
Cím: 1125 Bp. Szarvas Gábor út 58-60. 
                                                                A TÁMOP-5.2.1-12/1-2012-0001, Gyerekesély program
                                                   keretében létrejött oldal, melyet az EFOP-1.4.1-15-2016-00001
                                         Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása projekt működtet.  
                        Korábbi honlapunk a https://sites.google.com/site/523help/ oldalon érhető el.