Aktualitások

Halász Judit mesél a kis Koripról

2020-11-17

2013-ban Dániában egy csapat önkéntes kezdett el kis polipokat  horgolni koraszülött babák számára. A polipkák karjai amellett, hogy az ölelést, a biztonságot szimbolizálják, abban is segítséget nyújtanak, hogy a csövek helyett azokat fogják, azokba kapaszkodjanak a kicsik. A köldökzsinórt is „pótolja” a polipok karja, amelynek megragadása az anyaméh biztonságát eleveníti fel a koraszülött babákban, nyugtatólag hatva rájuk.

A kezdeményezés hamar pozitív visszhangot kapott, és a koraszülött osztályokon elkezdték alkalmazni a kis nyolckarúakat. Magyarországon a Koraszülöttekért Országos Egyesület szervezi a Koripok készítését, a Halász Judit által felolvasott Mese az üvegfészekből is az ő kezdeményezésük. Egy szeretetteljes eszköz, amivel bepillantást nyerünk a színfalak – a koraszülött intenzív osztály falai – mögé. Kívülállóként nehéz megérteni, hogy a koraszülésben érintett családok milyen megpróbáltatásokon mennek és mentek keresztül, ahogy szülőként sem könnyű feladat mindezt elmagyarázni a környezetünkben élőknek. Mindamellett szeretnék, ha a koraszülött gyerekek is találkozhatnának saját történetükkel, hogy tudják, milyen emberfeletti módon küzdöttek életük első pillanatától.

Forrás: KORE

 

Köszönet a szociális dolgozóknak

2020-11-16

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2020. november 12-én, a szociális munka napján kültéri plakátkiállítással mondott köszönetet a szociális dolgozók nélkülözhetetlen munkájáért.
 
A karitatív szervezet az ágazat csaknem százezer dolgozójának szolgálatára hívja fel a figyelmet a budapesti tömegközlekedés forgalmasabb megállóiba kihelyezett üzenetével.
 
Itt tekinthetők meg élőben a plakátok: https://maltai.hu/cikk/hir/3973
 
 

Emberi jogi képzés pedagógusoknak, ifjúságsegítőknek

2020-11-04

Az Amnesty International emberi jogi oktatási programja továbbképzést indít pedagógusok és fiatalok csoportjaival foglalkozó szakemberek számára. Céljuk, hogy a fiatalok és közösségeik tudatos cselekvéssel reagáljanak a társadalmi problémákra. Ezen a képzésen szeretnék megmutatni az emberi jogi oktatási módszertanunkat gyakorló pedagógusoknak, iskolai szociális segítőknek, és minden olyan szakembernek, akik fiatalok csoportjaival foglalkoznak.

A résztvevők a képzés végére biztosabban fognak tudni emberi jogokról beszélgetni a fiatalokkal; megismerik az emberi jogi oktatás változatos módszertanát; megtanulják használni az Amnesty főbb kampányaihoz tartozó oktatási anyagokat; betekintést nyernek az Amnesty többi oktatási programjába; megismerik az Emberi Jogi Barát Iskola koncepcióját.

Jelentkezni 2020. november 11-ig lehet itt. További képzések: https://www.facebook.com/events/2741172086209630

Forrás: https://www.facebook.com/events/372991113832970/

 

Romák emberi és állampolgári jogai

2020-11-02

 

2020 novemberében a Tom Lantos Intézet műhelytalálkozót szervez a roma holokausztról szóló oktatási program fejlesztéséről. A pedagógusok, tanodások számára kidolgozott gyakorlatorientált módszertan a roma holokauszt történetére alapozva nyújt eszközöket a szabadság, az alapjogok, a közösségi felelősség és a szolidaritás fogalmának megismertetéséhez.

Az oktatási programot Pedagógus-továbbképzés a szabadságról, közösségi felelősségről, szolidaritásról a Roma Holokauszt kapcsán” címmel az Oktatási Hivatal 2019-ben akkreditálta.

Az egymásra építkező online műhelytalálkozó három Zoom-esemény keretében kerül megrendezésre 2020. november 11-én, 12-én és 16-án 16.00-18.30-ig. Jelentkezni ezen a linken keresztül lehet.

Forrás: Tom Lantos Intézet

REYN díj - Az év roma szakembere a gyermekekért díj

2020-10-15

A “REYN díj - az év roma szakembere a gyermekekért” díjjal azokat a roma szakembereket díjazzák, akik szegény/roma/hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak.

Cél ezzel az elismeréssel, hogy hozzájáruljanak a roma szakemberek társadalmi befogadásához, valamint hogy a szélesebb közvéleménnyel is megismertessék azokat a kora gyermekkori roma szakembereket, akik kiemelkedő munkát végeznek a gyermekek körében.

Kategóriák: Az év REYN óvónője / védőnője / tanítója / pedagógiai asszisztense (+óvodai dajka) / szociális szakembere (bölcsődei gondozó, biztos kezdet ház munkatárs, szociális munkás, családsegítő).

A jelöléseket az alábbi linken lehet beküldeni, október 31-én 24.00 óráig. https://forms.gle/DEDreKNkN6bh3jci7 A jelöléseket szakmai zsűri értékeli, mely roma és nem-roma szakemberekből áll. 

Forrás és további info: Reyn.hu

 

Szakmai ajálás - közösségi terek járvány idején

2020-10-13

A BM Gyermekesély Főosztályának megbízásából, az EMMI Szociális és Társadalmi Felzárkózási Fejlesztések Főosztályának (IH) jóváhagyásával készült el a Közösségi házak és közösségi terek működése járványhelyzetben Szakmai ajánlás, amit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat készített a kiemelt Gyerekesély projekt keretében.

Mivel a közösségi házak, közösségi terek elsősorban a hátrányos helyzetű gyerekeket, családokat célozzák tevékenységeikkel, ezért kiemelten fontos, hogy a járványhelyzetben hiánypótló védőhálót biztosítsanak, könnyen elérhető segélypontként tevékenykedjenek. Ennek a munkának a tervezéséhez és megvalósításához nyújt segítséget a Szakmai ajánlás.

Ugyanakkor a közösségi házak, közösségi terek kizárólag a járvány elleni védekezést irányító hatóságok, szervezetek mindenkori utasításainak, az aktuális jogszabályoknak, iránymutatásoknak megfelelően, az előírt korlátozások betartása mellett tarthatnak nyitva, biztosíthatnak szolgáltatásokat. A fenntartók, működtetők felelőssége a naprakész tájékozódás és az előírások átültetése a gyakorlatba, mellyel biztosítható a látogatók, a munkatársak védelme veszélyhelyzet idején.

 

Ingyenes lehetőség közösségi konfliktusok feltérképezésére

2020-10-12

A Semmelweis Egyetem Mentálhigiénés Intézet Közösségi és család mediáció  szakirányú képzés hallgatói, és közösségi konfliktuskezelésben jártas oktatóikkal vállalják a helyi konfliktusok ingyenes felmérését. Ezt követően felkérés esetén a hallgatók vállalják a konfliktuskezelés további lépéseit és segítik a közösség tagjait a fennálló konfliktusok konstruktív megoldásában.

Várják a megkeresést azoktól, akik munkahelyi vezetőként / iskolaigazgatóként / lakóközösség aktív részeként értékelik a konfliktusok jelenlétét és fontosnak tartják ezek konstruktív, hosszú távra szóló megoldását, a fontosnak tartják, hogy a közösségben a konfliktus az érintettek bevonásával rendeződjön.

Kapcsolat: Dr. Pilinszki Attila, egyetemi docens, szakfelelős, pilinszki.attila@public.semmelweis-univ.com +36 20 633-2392

Forrás és további információ: itt

 

Új Romaversitas évad

2020-09-22

A Romaversitas Alapítványnál abban hisznek, hogy a roma közösségnek szüksége van egy erős értelmiségre, ehhez pedig minél több roma fiatalnak kell egyetemre mennie. Programjuk tantárgyi felkészítésből, készségfejlesztő és közösségépítő tréningekből áll, aminek egy célja van: segítsék a roma fiatalokat abban, hogy felvegyék őket valamely felsőoktatási intézménybe.


A Romaversitas Alapítvány felkészítési programjába 11. vagy 12. évfolyamon tanuló vagy már érettségizett, felsőoktatásban továbbtanulásra készülő roma fiatalokat várnak az ország minden részéből 17-től 26 éves korig. A programot a járványhelyzet miatt – az előző évek gyakorlatától eltérően – teljes egészében online tartják. Jelentkezési határidő: 2020.10.07.

Forrás és további info: Romaversitas

 

A MAGYAR NEMZETI TÁRSADALMI FELZÁRKÓZÁSI STRATÉGIA ÉRVÉNYESÜLÉSÉNEK ÉRTÉKELÉSE

2020-09-04

Az értékelést az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a KOPINT – TÁRKI – TÁRKI – GKI konzorciuma végezte el 2019-2020-ban a Závecz Research Zrt. közreműködésével.

Az értékelés célja annak feltárása volt, hogy 2014-2020 között a különböző operatív programokból megvalósuló fejlesztések milyen módon és mértékben járulnak hozzá a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia célrendszerének megvalósításához, a hátrányos helyzetű célcsoportok életkörülményeinek, társadalmi jellemzőinek, minőségi szolgáltatásokhoz való hozzájutásának a javulásához. Az értékelés célja volt továbbá javaslatok megfogalmazása a 2020 utáni időszak tervezésére vonatkozóan.

Forrás: palyazat.gov.hu

 

Nemecsek Program

2020-08-18

A Hintalovon Alapítvány Nemecsek Programja minden gyerekekkel foglalkozó szervezetnek szól, függetlenül a konkrét tevékenységtől. A gyerekek jogaival, illetve a bántalmazás megelőzésével és kezelésével kapcsolatos tudás összefoglalása, a szervezeten belüli eljárások és felelősségek közös átgondolása a legfelkészültebb szakemberekkel dolgozó szervezetek számára is hasznos lehet. A közös gondolkodás ugyanis egyrészt „melegen tartja” az ismereteket, másrészt pedig segít azok összehangolásában és finomhangolásában. Ezeket a folyamatokat segíti egy gyermekvédelmi irányelv kidolgozása és alkalmazása.

A program biztosítja a gyerekek jogainak érvényesülését a szervezetben; összefoglalja azokat az elveket és szabályokat, amelyek segítik, hogy mindenki – gyerekek és felnőttek egyaránt – biztonságban érezze magát a közösségben; átlátható és egyértelmű kereteket nyújt a bántalmazással, kiközösítéssel kapcsolatos esetek megelőzésére, kezelésére és utánkövetésére; egyértelműen meghatározza a gyerekekkel foglalkozó felnőttek felelősségi körét.

Forrás: Hintalovon Alapítvány Nemecsek Program

Következő123456789101112131415161718192021222324252627282930313233Előző
Naptár

          Az EFOP 1.4.1-15 Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása című projektet megvalósító szervezetek

          

                         A Gyerekesély projekt korábbi időszakainak megvalósító szervezetei

  

A MÁLTAI GYEREKESÉLY PROGRAMRÓL

A Szeretetszolgálat 2010 őszén kapott felkérést, hogy kapcsolódjon be a térségi Gyerekesély projekteket kiemelt kísérő program munkájába, amelynek az utóbbi években az volt a feladata, hogy támogassa és végigkísérje a 2012-ben pályázó kistérségek projektjeinek előkészítését és megvalósítását. Az MMSZ felelősségi körébe nyolc kistérség tartozott, az ország három régiójából: az Abaúj-Hegyközi, a Bodrogközi, az Encsi (Észak-magyarországi régió); a Fehérgyarmati, a Vásárosnaményi (Észak-alföldi régió); valamint a Barcsi, a Kadarkúti és a Sellyei (Dél-dunántúli régió) s az ezekben található 238 településen kb. 180 ezer ember él, köztük több mint 40 ezer gyermek. 2016-tól 31 járás kísérésébe fogott a Szeretetszolgálat partnereivel, ahol több mint 700 településen mintegy 1 millió lakos él, akik közül csaknem 200 ezer gyerek.

Kistérségi Gyerekesélyek 2015 ©
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gyerekesély Program
Telefonszám: +36 1 391-4750                                  
E-mail: gyerekesely@maltai.hu
Cím: 1125 Bp. Szarvas Gábor út 58-60. 
                                                                A TÁMOP-5.2.1-12/1-2012-0001, Gyerekesély program
                                                   keretében létrejött oldal, melyet az EFOP-1.4.1-15-2016-00001
                                         Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása projekt működtet.  
                        Korábbi honlapunk a https://sites.google.com/site/523help/ oldalon érhető el.