Aktualitások

Kisokos az újranyitáshoz
2020-06-12
A 2020. március 16-án bejelentett járványügyi veszélyhelyzet miatt világszerte intézmények, projektek, munkahelyek álltak le, vagy működtek új rendben, csökkent vagy online üzemmódban. A járvány enyhülését követően fokozatosan nyitnak az intézmények, újra indulnak a szolgáltatások a fővárosban és vidéken is.
A Szeretetszolgálat jogszabály- és ajánlás gyűjteménnyel szeretné segíteni a járási gyerekesély projektek és Jó kis helyek újranyitását. Az előírások betartása jelenleg is fontos, és elősegíti a megbetegedések elkerülését, a járvány további terjedését.
Ahogyan a korábbiakban, - s különösen az utóbbi negyedévben, - kérjük folyamatosan tájékozódjatok az aktuális előírásokról, azok alapján működtessétek a projekteket, védve magunkat és az általunk segítetteket.

Köszönet a segítőknek
2020-06-10
Magyarország legnagyobb szociális képzőhelyének, az ELTE Társadalomtudományi Karának közössége köszöni a személyes és szakosított szociális szolgáltatásokban, a gyermekvédelemben és a közösségi munka területein dolgozó szakemberek áldozatos munkáját a járvány elleni küzdelemben. ...
Köszönik minden, a szociális ellátásban dolgozó munkatárs kitartását, akik a járványügyi veszélyhelyzet idején kiemelkedő szakmai elhivatottságról és a marginalizált csoportok iránti elkötelezettségről és szolidaritásról tettek tanúbizonyságot.
Ingyenes szupervízió az UNICEF-től
2020-06-10
Az igényekre reagálva az UNICEF Magyarország a továbbiakban is fenntartja a szupervíziós szolgáltatását, amit ezentúl a gyermekjólét alapellátás résztvevői felé is kiterjeszt.
A továbbiakban olyan szakemberek jelentkezését is várják, akik a gyerekekkel az alapellátás keretein belül foglalkoznak: gyermekjóléti szolgáltatóknál, családok vagy gyerekek átmeneti otthonában, a Biztos Kezdet Gyerekház vagy a Tanoda programok munkatársaiként, de akár a pedagógusok jelentkezését is várják.
A 06-80-442-226 ingyenes telefonszámon hétköznap, munkaidőben (10:00-18:00 között), fogadják a hívásokat. Röviden megbeszélik, hogy a jelentkező milyen jellegű támogatásra tart igényt és összekapcsolja a megfelelő szakemberrel, hogy egyeztessék a szupervízió időpontjait, céljait. Egy-egy alkalom jellemzően 45 perces beszélgetést jelent, a helyzettől és a kapacitástól függően 1-5 alkalomra biztosítunk lehetőséget. Indokolt esetekben az alkalmak száma bővíthető. A beszélgetésen elhangzottakat minden esetben bizalmasan kezelik. A jelentkezőket a meglévő kapacitásoknak megfelelően tudják fogadni.
Forrás és részletek itt.
Ingyenes képeskönyv a koronavírusról
2020-04-16
"Axel Scheffler, a Pipp és Polli sorozat szerzője, Julia Donaldson könyveinek állandó illusztrátora, az egyik legnépszerűbb angol gyerekkönyv-illusztrátor egyedülálló új könyvet jelentetett meg a koronavírus-járványról - és ez a könyv most ingyenesen elérhető, letölthető és terjeszthető bárki számára.
A könyv elkészítésében Axel Scheffler orvosokkal, tanárokkal, pszichológusokkal együtt dolgozott, így a tartalom pontos, hiteles és pont jó 4-10 éves gyerekek számára. Segít a kisgyerekeknek megérteni, mi és miért zajlik körülöttük. Hogy miért viselkednek körülöttük furcsán az emberek. A saját szüleik is…
Ez a járvány a gyerekek életét is átformálta: a hétköznapjaikat, a szokásaikat, azt, hogy mit és hol tehetnek, hogy kimehetnek-e a játszótérre, találkozhatnak-e családtagjaikkal, barátaikkal. És a gyerekeknek nem könnyű elmagyarázni ennek a sok változásnak az okát anélkül, hogy megijednének. Mert akár akarjuk, akár nem, bármennyire is igyekszünk megvédeni őket, most a gyerekekhez is eljutnak olyan információk a koronavírus-járványról, amik félelmet keltenek. És minél töredékesebb, titokzatosabb és érthetetlenebb amit hallanak, annál félelmetesebb." Forrás: Pagony
Gyerekekkel otthon
2020-04-16
"Tájékoztató kampányt indít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a koronavírus járvány idején otthon maradó családok számára arról, hogyan tudják együtt, hasznosan, testi lelki egészségben megélni az elzártságot. A karitatív szervezet ajánlásait pszichológus szakemberek állították össze, ismert emberek mondják el és animációs filmek szemléltetik. A Gyerekekkel otthon című, szülőknek szánt üzenetben Ördög Nóra műsorvezető mondta el a szakemberek tanácsait.
A Máltai Szeretetszolgálat ajánlásait gyermekpszichológus és családterapeuta szakemberek állították össze, és animációs filmek szemléltetik. A videóban Ördög Nóra tolmácsolásában hívja fel a figyelmet a szervezet többek között a napirend fontosságára, a nyílt és tényszerű beszélgetések jelentőségére, valamint, hogy a rajz, a mese és a játék olyan eszközök, melyek minden korosztályra nyugtatóan hatnak.
Az animációs filmek elérhetők a Szeretetszolgálat csatornáin, az ajánlások pedig letölthetők innen: Gyerekekkel otthon - Plakát A/4 fekvő Gyerekekkel otthon - Plakát A/4 álló Gyerekekkel otthon - Plakát A/3 "
Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Megyógyult egy fertőzött gyermek
2020-04-10
"Csütörtökön gyógyultan hagyhatta el a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikáját az a 7 éves kislány, aki március 22-én epilepsziás görcsrohamok miatt került a klinika intenzív osztályára, ahol elvégezték nála a koronavírus tesztet is, mely pozitív eredményt mutatott.
A kislány epilepsziája miatt január óta áll a klinika gondozásában. Március 22-én alapbetegsége miatt került az intézménybe, ahol állapota miatt altatásra és lélegeztetésre szorult. A légútbiztosítás során észlelt tünetek miatt végezték el nála az úgynevezett PCR típusú, vagyis a víruskimutatáson alapuló koronavírus tesztet, mely pozitívnak bizonyult. A kislány állapotában korábban nem utalt semmi koronavírus fertőzésre. A felvétele utáni harmadik napon, a megismételt mellkasröntgen során tüdőgyulladásra utaló jeleket észleltek. A nemzetközi gyakorlatban is már használt és szakirodalomban javasolt gyógyszeres terápia, valamint az intenzív gondozás hatására a felvétele utáni nyolcadik napon a lélegeztető gépről le tudtuk venni, a tüdőelváltozásai pedig gyógyultak, állapota napról-napra jelentősen javult.
A beteget a kezdetektől megfelelő védőfelszerelésben ellátott egészségügyi dolgozók kezelték, ennek ellenére a klinika valamennyi munkatársánál és az érintett gyerek családtagjainál is elvégezték a koronavírus tesztet, mely negatívnak bizonyult."
Forrás: koronavirus.gov.hu
SEGÉLYVONAL GYERMEKJOGI KÉRDÉSEKBEN A KORONAVÍRUS - JÁRVÁNY IDEJÉN
2020-04-10
"Van-e online igazolatlan óra? Kinél legyen a gyerek a kijárási tilalom idején? Mi van, ha az egyik szülő nem engedi el kapcsolattartásra? Gyermekjogi kérdéseddel fordulj bizalommal a Hintalovon Segélyvonalához, kedden és csütörtökön 16-18 óra között! A chaten ingyenesen és névtelenül veheted igénybe jogászaink tanácsadói szolgáltatását!" Forrás: Hintalovon Alapítvány
Szociálpolitika mesterszak online felvételi előkészítő
2020-04-06
"2020-ban az ELTE TáTK szociálpolitika mesterszak oktatói három konzultációs alkalmat tartanak a felvételire készülő leendő hallgatók számára. A konzultációk célja, hogy segítsék a jelentkezők felkészülését.A kialakult pandémiás helyzet, valamint az egyetem bezárása miatt a konzultáció az online térben valósul meg, ezért kérünk szépen minden érdeklődőt, hogy regisztráljon – és adatai megadásával segítse a konzultációk bonyodalommentes előkészítését.
A konzultációs alkalmakon a felvételi anyag előre meghatározott fejezeteivel foglalkoznak. A konzultációs alkalmakon a hallgatóknak lehetőségük van feltenni az adott témakörre vonatkozó kérdéseiket, mód nyílik a súlypontok és egyes kihívások átbeszélésére....A konzultációk időtartama 90 perc. "
Forrás: ELTE TATK
Addiktológia a járvány idején
2020-04-06
"A Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület (KCKT) kezdeményezésére a Magyar Addiktológiai társaság valós idejű – de később is hozzáférhető – ONLINE KEREKASZTALBESZÉLGETÉS-SOROZAT SZERVEZÉSÉVEL PRÓBÁLJA SEGÍTENI A KORONAVÍRUS JÁRVÁNY OKOZTA ELLÁTÁSI NEHÉZSÉGEK CSÖKKENTÉSÉT. Az alábbi kérdőív azt a célt szolgálja, hogy felmérjük, mely szakterületeknek, milyen szakmai segítségre, információra lenne szüksége az ADDIKTOLÓGIAI ELLÁTÁS TERÜLETÉN DOLGOZÓ SZAKEMBEREKNEK AZ ONLINE SEGÍTÉS FORMÁIVAL KAPCSOLATBAN."
AZ ELSŐ KEREKASZTAL BESZÉLGETÉSRE 2020. ÁPRILIS 16-ÁN DÉLUTÁN 2.00 ÉS 3.30 KÖZÖTT KERÜL SOR. A kerekasztal tematikus fókuszát jelen kérdőív alapján alakítják ki, melyről az érdeklődő kollégákat egy későbbi e-mailben tájékoztatják. Az online kerekasztalon való valós idejű részvételhez csak egy megfelelő Internet hozzáférés szükséges. A valósi időben bekapcsolódóknak lehetősége nyílik arra, hogy a beszélgetés során kérdéseket tegyenek fel, illetve észrevételeket fogalmazzanak meg, de a kerekasztal résztvevők felkérése, illetve felkészülésük szempontjából fontos lenne, hogy előzetesen információkhoz jussanak, ezért kérik kérdőívük kitöltését itt, ami egyben a hír forrása is.
Szociális témájú webináriumok
2020-04-06
A Gyermekvédelmi Tudásközpont Délkelet Európa web alapú szemináriumokat szervez különböző szociális területet érintő témában. Ennek során ismert szakemberek járnak körül egy bizonyos témát magyar vagy angol nyelven.
A járványügyi helyzetre tekintettel a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány munkatársai szeretnék megosztani tudásukat a segítő szakemberekkel és pedagógusokkal, akik jelenleg csak telefonon és elektronikusan tudnak segítséget nyújtani klienseiknek. Video itt
Második anyagukban az emeiles chat-es segítő beszélgetés részleteit tekintik át, ezen túl is számos hasznos anyag található oldalukon a vészhelyzeti és azon túli segítő munkáról, a gyerekek helyzetéről.
A Webináriumokra itt lehet regisztrálni.